Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.30.

Kiléptek a híres szülők árnyékából: önállóan is boldogulnak a magyar sztárcsemeték

Hiába híres szüleik, a sztárcsemeték maguk is boldogulnak a nagyvilágban. Egyesek külföldön próbálnak szerencsét, mások pedig itthon bontogatják a szárnyukat.

Nem élnek híres szüleik árnyékában a magyar sztárcsemeték! Többek között Szandi, Fésűs Nelly és Rubint Réka nagylánya is a saját karrierjét egyengeti, Polgár Tünde fia pedig külföldön próbál szerencsét.

Kiléptek híres szüleik árnyékából
Fotó: Ripost

Polgár Dániel Amszterdamba költözik

Polgár Tünde és Polgár Árpád fia, Dani külföldön folytatja a tanulmányait. Az egykori luxusfeleség gyermeke már régóta készült erre, ugyanis külföldön szeretett volna továbbtanulni. Először New York jött szóba, ám Dani végül Amszterdam mellett döntött, ahol nemzetközi business szakon tanul majd.

„Évek óta készülünk erre, de egy anya soha nem tud arra rendesen felkészülni, hogy a gyermeke el fog repülni. Ha csak beszélünk róla, már remeg a kezem. Nagyon nehezen élem meg” – mondta Tünde, akinek csak pár napja maradt a fiával, ugyanis Dani augusztus 30-án utazik.

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Polgar Tunde (@polgar_tunde_official) által megosztott bejegyzés

Horváth Csenge a TV2 műsorában bizonyíthat

Egy biztos, Fésűs Nelly lánya nem csak édesanyja szépségét, de tehetségét is örökölte. Csenge ugyanis gyönyörűen énekel, kapkod érte a modellszakma, a TV2 kaland-reality műsorában, a Totemben pedig azt is megmutatta, milyen kemény fából faragták.

„Világéletemben szerettem az új helyzeteket, új dolgokat kipróbálni. Eléggé maximalista vagyok és bízom magamban annyira, hogy tudom, meg fogom tudni csinálni. Az anyukám egy istennő kategória nálam, ő a példakép és próbálom őt utolérni. Soha életemben nem találkoztam még olyan erős, bátor, kitartó, maximalista személlyel, mint az édesanyám. Szeretnék rá hasonlítani” - árulta el a TV2-nek Csenge.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Хорватх Ченге ♛ (@cs.enge) által megosztott bejegyzés

Bogdán Blanka Amerikában próbál szerencsét

Szandi gyönyörű lánya, Blanka amellett, hogy csodálatosan énekel, civil munkát is vállal: bentlakásos bébiszitterként szeretne dolgozni egy családnál a tengerentúlon, San Franciscóban. A fiatal lány számára nem újdonság, hogy gyerekekre vigyáz, ugyanis több családnál is rábízták már a kicsiket. Ha minden a tervek szerint alakul, Szandinak egy évre kell elbúcsúznia Blankától.

„Nagy biztonságot jelent, hogy egy családhoz megy ki, nem csak úgy bele a nagyvilágba. Persze féltem, de tudom, hogy minden rendben lesz vele, hiszen nagyon talpraesett, simán megállja majd a helyét egy másik kontinensen is. Éppen ezért igyekszem nem túlaggódni a dolgot, szeretném, ha megélné a szabadságát” – mondta Szandi, ám lánya pontos utazása még kérdéses.

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Szandi (@szandi_hivatalos) által megosztott bejegyzés

Gesztesi Panka után is érdeklődik a modellszakma

Liptai Klaudia és Gesztesi Károly lánya mára már gyönyörű nővé cseperedett. Panka nem rég töltötte be a 15. életévét, ám fiatal kora ellenére, máris egy hazai divatmárka arca lett. Bár édesapja már nem láthatta, milyen ügyesen megállja a helyét Panka a felnőttek világában, édesanyja ott volt vele a fotózásokon és a háttérből támogatta.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Sugarbird™️ (@sugarbirdofficial) által megosztott bejegyzés

Schobert Lara meg akar dolgozni a pénzért

Rubint Réka és Schobert Norbi nagylánya nem kér az elkényeztetett tiniéletből! A 17 éves Lara a nyáron szülei egyik pékségében dolgozott a külföldi nyaralás helyett.

„Dolgozni szeretnék, meg akarom ismerni az üzletünket, a termékeket, a vendégeket és nem mellesleg pénzt is szeretnék keresni. Utálok ugyanis kölcsönkérni a szüleimtől. Jobban esik azt elkölteni, amiért megdolgozom” – árulta el korábban a Borsnak Lara, aki már azt is tudja, mit szeretne a jövőben: menedzselni az Update márkát és mellette lovakkal foglalkozni.

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Réka Schobert (@rekarubint) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel