Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.09.28.

Több métert zuhant: brutálisan megsérült a magyar zenész lánya

A 65 éves Mándoki László lánya egy környezetvédelmi akció közben szenvedett súlyos balesetet.

Nyolc métert is zuhanhatott Mándoki László lánya. A Bild értesülése szerint lombházból esett ki a 25 éves Julia Mandoki a Hambachi erdő talajára. A 65 éves énekes, Leslie Mandoki lánya egy természetvédő akció résztvevőjeként mászott fel a lombházba, hogy így védje az észak-rajna-vesztfáliai erdőséget, amelyből újabb részt akarnak eltüntetni.

"Meghalhatott volna a lányom, de az is előfordulhatott volna, hogy élete végéig kerekesszékbe kényszerül" – nyilatkozta Mándoki. "Az orvosok azt mondják, nincs életveszélyben. Több bordája eltört, véraláfutások borítják az egész testét. Még több napot kell a klinikán töltenie" – tette hozzá a Dschinghis Khan egykori tagja. "Julia nem egy öntörvényű álmodozó, hanem egy idealista művész, aki figyelmeztetni akar a párizsi klímaszerződés betartására" – idézte a zenészt a Blikk.

A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok. A kivágásra ítélt erdőben több hete tart a természetvédők akciója. A hatóság elkeseredett küzdelmet vív a tiltakozókkal, akik nem hajlandóak elhagyni a magánterületet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel