Létrehozva: 2021.03.05.

Bevallotta, érezte, hogy elindult lefelé a lejtőn Tóth Andi

Tóth Andi nemrég teljesen őszintén beszélt az érzéseiről és az is kiderült, hogy szakember segítség kérte.

Tóth Andi mostanság sokak szerint furcsán viselkedik. A csapból is az folyik, hogy az énekeső sokat iszik, önmaga ellensége, de azt senki nem tudja, hogy képes felismerni, ha valóban bajban van.

Tóth Andi pszichológus segítségét kérte

Gájer Bálintnak adott interjújából kiderül, hogy Andi egyszer már kérte pszichológus segítségét, amikor úgy érzete, összecsapnak a feje felett a hullámok.

„Régebben pszichológus segítségét kértem, amikor éreztem, hogy elindultam lefelé a lejtőn. Nem akartam ráfüggni drogokra, vagy ilyesmikre. Ez egy döntés volt, hogy jól kezeljem a helyzetet. Először mindig magamban kezdem keresni a megoldást. Mindenkinek ajánlok egy jó pszichológust” – mondta Andi, aki szerint az böki az emberek csőrét hogy őszinte, de semmiképpen nem nevezné magát botrányosnak, hiszen nem gyújt fel kukákat és nem drogozik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget