Létrehozva: 2020.06.17.

Tóth Gabi férje bevallotta: rettegett egy dologtól

Az apák és lányaik közti szerelem legendás, de az „apagomb” nem feltétlenül kapcsolódik be a születés pillanatában. A sztárséf is küzdött a gyermekkorában gyökerező zárkózottságával.

Fantasztikus apuka Krausz Gábor – ezt a legilletékesebbtől, Tóth Gabitól tudjuk, aki a csalad.hu oldalán írt blogjában vallott férjéről. A tőle megszokott nyíltsággal arról is beszámolt, hogy eleinte nem ment minden tökéletesen, volt félelem, zuhanás, minden. Vajon Gábor is így emlékszik erre?

Fotó: Bors/Tóth Gabi

„Nem tudtam, hogy miről írt, eltitkolta előlem„ – mondja. „Reggeltől késő estig forgatunk, nem olvastam el rögtön, csak amikor hazaértem. Elsírtam magam, annyira meghatódtam. Néha mondja, hogy jól csinálom, táplálja bennem a tüzet, megdicsér, hogy az önbizalmamat segítse. De így leírva, a nagyvilágba kürtölve más. Azért mindennel nem értek teljesen egyet. A nő a kilenc hónap alatt elkezd kötődni, a férfi ebből annyit kap, hogy a nő üvölt éjfélkor, hogy gyros kell, ami a város másik végén van, de elmegy, hogy ne hallgassa egy hétig, hogy nem ment el. Ne főzz, ne nyiss ablakot, ne csukd be! És ezt huszonnégy órában. A szülés ez alól feloldozás. Megszületett a baba, és míg az anyjával foglalkoztak, addig a kezembe adták. Félórát töltött a mellkasomon, csak kettesben voltunk. Kis élet, magatehetetlen, de egy pillanatra olyan mélyen a szemembe nézett a tízperces gyerek, hogy ott megjött az érzés: ez felelősség, komolyan kell venni. Beszélgettem vele, amikor nem látta senki. Azt mondják, az apja hangját megismeri. Abban a három napban a kórházban próbáltam segíteni Gabinak, feltalálni magam.”

Fotó: Bors/Tóth Gabi

Amikor viszont hazamentek, minden megváltozott: ott volt Gabi anyukája, hogy segítsen, Gábor feleslegesnek érezte magát. Próbálta kivenni a részét a feladatokból, de nem találta a helyét – írja a Bors.

Daalarna Fashion Show 2019 – Benes Anita

 

Ebben annak is óriási szerepe lehetett, hogy Gábor gyerekkorában vesztette el az édesanyját. A kötődés neki nem megy könnyen.

Fotó: Bors/Tóth Gabi

Gyerekkorunkból hozunk sok traumát, ami hat a felnőtt életünkre. Ezért jó szakemberhez fordulni. Én is megtettem, amikor Gabit megismertem. Kötelezővé tenném mindenkinek, mert nagyon sokat segít” – nyilatkozta a Borsnak, ahol további részletekről is beszámol.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget