Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.14.

Tóth Gabi nem zsűrizik tovább: Nővére veszi át a helyét

Várható volt, hogy Gabinak idő előtt kell majd távoznia a Sztárban Sztár leszek! zsűriszékéből.

Távozik a Sztárban Sztár leszek! zsűriszékéből Tóth Gabi! Az énekesnő gyermeke érkezésének közeledtével anyai teendőit tartja szem előtt, így arra a döntésre jutott, hogy az utolsó két adáson már nem lesz jelen.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

A TV2 maximális együttműködéssel kezeli a helyzetet, emellett továbbra is zavartalanul folyik a felkészülés, így a Sztárban Sztár leszek! öt elődöntőse újabb eszméletlen produkciókkal áll majd színpadra a vasárnapi élő show-ban.

Lapunk úgy tudja, Gabi zsűriszéke sem marad üresen. Információink szerint a legesélyesebb jelölt Tóth Vera, de állítólag szóba került Nagy Adri és az örök beugrós, Ábel Anita is. Tóth Vera korábban már eljátszott a gondolattal és nem tagadta, hogy szívesen venné a felkérést.

„Nem lenne számomra idegen ez a terep, hiszen a Sztárban sztár+1 kicsiben én is zsűriztem. Ettől függetlenül persze nagyon szorítok Gabinak és a babának, remélem, hogy kibírják, de ha úgy adódna, akkor természetesen repülnék. Ez a nővérek dolga” – mondta a Borsnak az énekesnő. Egy biztos, az őrületes átalakulások, hatalmas tehetségek, humoros pillanatok – a Sztárban Sztár leszek! izgalmai tovább folytatódnak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel