Létrehozva: 2016.04.08.

Tovább dagad a botrány: A sztárok Kiss László vesztét akarják!

Az egész ország megdöbbent, amikor a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányáról kiderült, hogy 55 éve börtönben volt csoportosan elkövetett nemi erõszak miatt. A hatalmas botrányt kiváltó hír a sztárokat is sokkolta.

Néhány napja robbant a hír, hogy Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya 55 évvel ezelőtt börtönben volt csoportosan elkövetett nemi erőszak bűntette miatt. A szakmájában elismert és sikeres edző, akit már számos díjjal és elismeréssel jutalmaztak, két társával együtt megerőszakolt egy fiatal lányt.

Bár a szövetség védelmébe vette a szakembert, az indulatok napok óta forrnak Kiss körül. A döbbenetes hír hallatán a netezők indulatos kommentekkel árasztották el a Magyar Úszó Szövetség Facebook-profilját, és egy emberként követelték Kiss távozását.

A botrány a magyar sztárvilágot is felháborította. Vujity Tvrtko és Hujber Ferenc sem tudta szó nélkül hagyni a szövetségi kapitány tettét.

"Bevallom őszintén, nálam a nemi erőszak nem megbocsájtható, börtönnel nem leülhető, s szinte mindegy számomra, hogy elkövetője megbánta-e utólag a tettét vagy sem. Erre nálam nincs bocsánat"

- jelentette ki megrendülten Tvrtko, aki mindig az áldozat oldaláról közelíti meg a bűncselekményeket. Most is azon elmélkedett, vajon mit érezhetett a szerencsétlen nő, amikor viszontlátta a képernyőn azt a férfit, aki durván megerőszakolta őt.

"Vajon mit érzett az egykori áldozat, amikor valamelyik úszófenoménunk elsőként csapott be a célba, utána meg büszkén nyilatkozott a mesteredző, vagyis az ő megbecstelenítője?!"

- merengett a riporter.

 

Néhány gondolat Kiss László úszókapitány esetéhezA sajtó tele van a legendás kapitány botrányával. A bíróság bűnösnek...

Közzétette: Vujity Tvrtko official – 2016. április 6.

A TV2 egykori műsorvezetője később egy posztot is írt Kiss kapcsán. Ebben bejelentette, hogy visszavonja pályázatát a jövőre esedékes vizes vb kabalafigurájával kapcsolatban. Döntését a történtek fényében hozta meg, a Vízipók-Csodapók alkotóival egyetértésben.

 

Sajnálattal tájékoztatok mindenkit, hogy a Vízipók- Csodapók alkotóinak akaratából (is), a mai napon visszavonom pályá...

Posted by Vujity Tvrtko official on Thursday, April 7, 2016

Hujber Ferencből, ha lehet, még hevesebb indulatokat váltott ki az eset.

"Nem!Nincs!Bocsánat!!!
Nem!Nem!Nem!
Kiss László megerőszakolt egy lányt.
Pont.
Nincs felmentés!Nincs megbűnhődött....!!!
Pont.
Mi lesz holnap???"

- kelt ki magából a színész, majd hozzátette: ha a kapitány az ő lányát bántalmazta volna, már nem élne.

 

Nem!Nincs!Bocsánat!!!Nem!Nem!Nem!Kiss László megerőszakolt egy lányt.Pont.Nincs felmentés!Nincs megbűnhődö...

Közzétette: Hujber Feri – 2016. április 6.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott