Létrehozva: 2019.08.27.

Ezt nézd, ekkorát nőtt Tücsi és Sofron István kislánya!

Alig fél éve, hogy a műsorvezető, Tücsi és a párja, Sofron István jégkorongozó szülők lettek. Még most is élénken él az emlékezetükben, hogy a tündéri Narával való hazatérés pillanata az öröm mellett mennyi bizonytalanságot és szorongást okozott a számukra.

Tücsi és a válogatott jégkorongozó párja a féléves kislányuk, Nara körüli teendők megfelelő szétosztása mellett tették le a voksukat. Ez nagyban megkönnyíti a dolgukat, hiszen együtt sokkal hamarabb végeznek a baba körüli teendőkkel, így utána a közös pihenés is sokkal édesebb.

„Nem volt könnyű megszokni az állandóságot, hiszen Nara előtt az életünkben minden esetleges jelleggel alakult. Ha kedvünk volt, akkor este elindultunk a Balatonra, de egy kerti partiba való meghívásnál sem volt kérdés soha, hogy azonnal induljunk, mert ott a helyünk. Most már mindent előre kell tervezni és Nara napirendjéhez igazítani, de egy cseppet sem bánom ezt. Az első pár hétben nagyon figyeltem őt, mikor mit jelez. Ennek köszönhetően alakítottam ki a napi rutinunkat, ami tökéletes működik. Ma már szinte egy svájci óra pontosságával tartja ezt, és jelez, ha „feladat” van. Most úgy érzem, hogy minden sínen van az életemben. Hamar sikerült egymásra hangolódnunk” – mesélte a szépséges modell, aki azt is elárulta, hogy jelenleg szinte mindent közösen csinálunk Sofival.

„Az első nyolc hétben sajnos nem mindig volt így. Éppen akkor volt a jégkorongbajnokságban a rájátszás majd világbajnokság Kazahsztánban, ezért nagyon keveset volt velünk itthon Sofi. Most nyáron szünet van, így az időnk nagy részét hármasban töltjük.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott