Létrehozva: 2016.10.11.

Újabb hazugság Kozso teaháza körül!

A közös képviselõ már azt sem tudja, kin kéne behajtatnia az egymilliós tartozást, amit Kozso halmozott fel. A teaház tulajdonosai ugyanis egymásnak adják a kilincset.

Kozso talán már ezerszer is megbánta, hogy ifjú éveiben beleszeretett az indiános regényekbe, melyek hatására sok évvel ezelőtt megnyitotta western stílusú teaházát. Az ugyanis nem hozott neki szerencsét, hiszen folyamatosan derültek ki a turpisságok az utóbbi időben.

Az már régóta ismert szóbeszéd a városban, hogy a rengeteg privát helyiséggel megáldott teaház intim légyottok helyszínéül szolgálhat, de az igazi botrányt Kozso korábbi üzletvezetője robbantotta ki, amikor közműlopással vádolta meg az Ámokfutók frontemberét. Nem sokkal ezután éppen a %RIPOST% derítette ki, hogy a híresség tetemes közösköltség-tartozást is felhalmozott.

Nos, éppen erről a tartozásról állította az újranyitó  teaház jelenlegi üzletvezetője, hogy rendezték.

Ez azonban egyszerű hazugságnak bizonyult.

A társasház közös képviselője még hétfőn is azzal bajlódott, hogy a folyamatos tulajdonosváltozások mellett kiderítse, kinek és mekkora hányadot kellene kifizetnie a milliós tartozásból.

"Én is olvastam, hogy éppen a nyitóbulin nyilatkozta egy hölgy, hogy ő befektetőként rendezte a tartozásokat, de a jelek szerint a házat kifelejtette a szórásból.

Mi ugyanis egy fillért sem láttunk még a jó egymillió forintos hátralékból.

Jelenleg is azt próbálom kibogozni, hogy a folyamatos tulajdonosváltások miatt kit és mekkora részben terhel a tartozás. Nincs könnyű dolgom, annyit mondhatok. Valóban van arra vonatkozó ígéret, hogy a legújabb üzemeltető leül velem tárgyalni, de eddig ez nem történt meg" - mondta kínjában már nevetve a társasház közös képviselője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Dárdai Mártonnal ilyen még nem történt, egyből üzent neki az édesapja

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét