Létrehozva: 2016.05.13.

Újabb meglepő kijelentést tett Bochkor Gábor!

A rádiós most nem a duci nõket bántotta meg, hanem saját családjáról mondott érdekes dolgokat. Párja, Várkonyi Andrea ki nem állhatja, amikor így beszél róluk.

A TV2 nagy átalakításában egyelőre lekerült a képernyőről Várkonyi Andrea, akit tizenöt év után már nem láthatunk többet a Tények műsorvezetőjeként.

Bochkor Gábor is átélt már hasonlót, hiszen a Bumeráng megszűnése után ő is kénytelen volt kényszerpihenőt tartani. Mégsem félti párját, hiszen szerinte Andi nagyon erős lelkileg - írta meg a Best magazin.

Ez most valóban nem könnyű időszak, de nem féltem őt, szerencsés természete van.

"A mi kapcsolatunk mindig is olyan volt, ha valakinek tanácsra volt szüksége, a másik ott állt mögötte. Volt idő, amikor nekem volt szükségem hasonló hátországra. A legmagasabb ugrótoronyból egyszer csak ott találtam magam semmiben" - emlékezett vissza élete egyik legnehezebb időszakra Gábor, aki azt is elmondta, hogy sosem küzdöttek anyagi problémákkal.

Akkor is ügyeltem rá, hogy ne legyek eltespedt, mindent feladó, fürdőköpenyben, papucsban, borostásan csoszogó figura.

"Takarékos ember vagyok, óvatos duhajként mindig behúzom a kéziféket. Volt és van annyi tartalékunk, hogy egy ilyen időszakot kibírjunk" - magyarázta Gábor, aki a molett nőkön kívül sokszor párját is ki tudja akasztani meglepő kijelentéseivel.

Andi gyűlöli, amikor azt mondom, a család olyan, mint egy nagyvállalat, amit működtetni kell, döntéseket kell hozni.

"Vannak benne hullámvölgyek, mélypontok, anyagi viták, rossz befektetések, krízishelyzetek, érzelmileg is. Ezeket meg kell oldani, az örömöket, a sikereket pedig meg kell tudni élni" - jelentette ki a rádiós.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott