RETRO RÁDIÓ

Újra kellett éleszteni a Sztárban Sztár leszek! versenyzőjét

Újra kellett éleszteni a Sztárban Sztár leszek! versenyzőjét
Létrehozva2019. 10. 14. 05:50

43 fokos lázzal vitték kórházba, újraélesztették és egy hétig kómában volt a Sztárban Sztár leszek! versenyzője.

Nem rég óta ismerheti a közönség, de látszólag mindig vidám, jó kedélyű fiú.

Fotó: Markovics Gábor

Talán épp ezért, senki nem gondolta volna, hogy az élet komoly akadályok elé állította a Sztárban Sztár leszek! versenyzőjét. Néhány évvel ezelőtt majdnem életét vesztette egy fertőzés miatt Farkas Lajos.

„Belsőkönyvelőként dolgoztam egy cégnél, ahol egy nap annyira belefeledkeztem a munkába, hogy elfelejtettem enni. Már korábban is ingadozott a cukrom, de nem volt megállapított cukorbetegségem. Hazamentem és éreztem, hogy nem vagyok jól, pár napra rá pedig, tályogok jelentek meg a lábaimon. Annyira fájt, hogy már nem tudtam lábra állni, ekkor a családom bevitt a kórházba” – kezdte a drámai visszaemlékezést Lajos, aki rémisztő részletekkel folytatta.

”Felvágták a tályogot, majd haza mehettem, de egy gézdarab miatt, ami vélhetően nem volt steril, elfertőződött a sebem. Kiderült, hogy húsevő baktérium támadta meg a szervezetemet. Erre már csak a kórházban derült fény, ugyanis 43 fokos lázzal azonnal a sürgősségire vitt az egyik rokonom. Még aznap este megműtöttek, de komplikációk merültek fel, újra kellett éleszteni. Ezután egy hétig voltam kómában, semmit nem észleletem a külvilágból, de szerencsére felébrednem. Azóta úgy érzem, hogy május 26-a a második születésnapom” – tudtuk meg a sokkoló tényeket Lajostól, aki a beavatkozás után még jó ideig nem élhetett teljes életet.

Ha még több részletet szeretnél megtudni a versenyző múltjáról, keresd a Ripost hétfői lapszámát!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.