Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.07.

Undorító: Ezt tervezi apja holttestével D. Nagy Lajos állítólagos fia

A biztonsági õrként dolgozó férfinek nem számít semmi. Lassan minden határon túlmegy, csakhogy bebizonyíthassa az igazát!

Balázs története gyakran felbukkant az elmúlt években a hazai sajtóban. Õ az a férfi, aki édesanyjától úgy tudja, D. Nagy Lajos, a Bikini frontembere az édesapja. A biztonsági őrként dolgozó férfi többször próbálta már felvenni a kapcsolatot az énekessel, ám mindig süket fülekre talált. Mára belefáradt a folyamatos próbálkozásokba. Van azonban valaki, aki szinte naponta emlegeti az énekest.

„Zsaklin decemberben lesz hétéves, rengeteget beszél a nagyapjáról.

Sokat sír utána

– kezdte a Borsnak Balázs, aki úgy tervezte, elviszi lányát a Bikini koncertjére, de végül máshogy alakultak a dolgok.

„Győrben lépett fel a Bikini. Terveztem, hogy elmegyünk, de bevallom, nem volt rá háromezer forintunk. Az ismeretségeim révén pedig jó helyünk lett volna, és lett volna alkalmunk találkozni vele. Kónyban lakunk, itt vettem egy házat, itt élek a szerelmemmel és a kislányommal, rövidesen pedig megérkezik a közös kisfiunk. Ezt is elakartuk újságolni apámnak, hiába hívtam azonban telefonon csütörtökön, a koncert előtt, nem vette fel” - mesélte csalódottan, majd hozzátette, nem azért szeretné felvenni a kapcsolatot állítólagos édesapjával, mert a vagyonára pályázik. Csupán arra vágyik, hogy kislánya megismerje a papáját.

„Szeretném, ha a gyermekeimnek lenne egy szerető nagyapjuk, akire egyébként is nagyon büszkék.

Pénzre nincs szükségem, azt a sors megadja nekem.

A kónyi családapa nem tagadja, felkészült mindenre. Arra is, hogy D. Nagy talán soha nem megy bele az apasági teszt elvégzésébe. Tart tőle, hogy nem tudja bebizonyítani az igazát.

Nem kívánom a halálát, de ha hamarabb szólítja magához az úr, mint engem, kérni fogom a DNS-vizsgálatot.

"Míg él, nem kötelezhetem rá. De szakavatottak azt mondták nekem, ilyen helyzetben a halottakat akár exhumálják is. A csontokban ugyanis hosszú évekig elérhető a DNS-minta” – magyarázta Balázs, hozzátéve, hogy az énekes egyetlen mentsvára a hamvasztás lehet.

A lap megkereste D. Nagy Lajost is, mit szól az állítólagos fia terveihez, de a Bikini legendája rövidre zárta a témát.

Már tíz éve is elmondtam, mit gondolok erről. Semmi közöm hozzá.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel