Létrehozva: 2021.03.11.

Teljes titokban készült az esküvőjére Vajna Timi

Sokáig úgy tűnt, hogy Vajna Tímea ismét megtalálta az igazit egy sármos milliomos mellett, de nemrég jött a hír: véget ért a románc. Most Timi nagymamája árulta el, hogy a fiatalok esküvőt terveztek, de örül, hogy végül nem volt meg a kézfogó.

Zoltán betoppanása előtt Vajna Timi bizalmasa nem más volt, mint imádott nagymamája, Marika, aki mindig ott állt mellette. Andy Vajna halála után is sokáig ő támogatta Timit, sőt az üzleti döntéseiben is a nagyi véleménye nyomott a latba. A fiatal, jóképű milliomos fiú, Zoli közeledésével azonban Marika egyre in­kább a háttérbe szorult. Mára igencsak eltávolodott nagymama és unokája, s Marika arról sem tudott, hogy Timi a napokban pontot tett a kapcsolata végére. A Bors utol­érte az aggódó nagyit, akinek egyik szeme sír, a másik nevet…

Marika szerint Timi ráér még azzal, hogy újra férjhez menjen
Fotó: YouTube

„Boldog vagyok, hogy a kisebbik unokám, Lilla révén öt hónapja megérkezett hozzánk a kis Noah, imádok vele lenni, gyönyörű, okos, édes baba. De ettől még sajog a lelkem, mert Timi hiányzik nekem. Ő az elsőszülött unokám, és ezzel szerintem sok mindent elmondtam. Utoljára ősszel találkoztunk, amikor a dédunokám megszületett, azóta nem láttam. Néha e-mailezünk, de nem nagyon keres, megorrolt rám, mert én bizony nem kertelek, kimondom, amit gondolok” – kezdte a lapnak Marika, aki elárulta: nem nézte jó szemmel Timi választottját.

Zoltán gyakran járt vendégségben Vajnánál, de csak a filmmogul halála után lett komoly a kapcsolatuk
Fotó: Bors

A nagyi úgy érezte, unokájának másfajta férfira van szüksége, és most, hogy megtudta, vége a kapcsolatuknak, nagyon megkönnyebbült.

„Andy kisujjához sem érnek fel a Timi körül legyeskedők. Sok férfi a vagyonára pályáz, csak az unokám jóhiszemű, bőkezű, és nem veszi ezt észre. Én viszont jó emberismerő vagyok, és legyen bármilyen távol tőlem, én akkor is meg akarom őt óvni mindentől és mindenkitől. Bár nekem nem jelentette be a döntését, úgy tudtam, a napokban utazik ki hozzá Zoli, ezek szerint mégiscsak hallgatott a nagyanyjára. Örülök, hogy jobb belátásra tért, és szakított ezzel a fiúval. Neki özvegyként nem kell kapkodnia, férjhez mennie, csak szépen kivárnia az intelligens és méltó társát” – hangsúlyozta az asszony.

Andy Vajna és Tímea kilenc és fél évet töltöttek együtt
Fotó: Bors

Állítólag Timi és Zoli nemrég még az esküvőt fontolgatták, de valami történt köztük, s végül inkább csak egy költséges vakációra utaztak.

„Tavaly nyáron Nyíregyházán össze akartak házasodni, csakúgy a semmiből, hirtelen. Az unokám még be sem volt mutatva a fiú családjának. Hát miféle viselkedés ez, kérem szépen?! Akkor is megmondtam a magamét, aztán hogy emiatt vagy más miatt, nem tudom, de végül inkább nyaralni mentek” – mesélte Marika, akinek minden vágya, hogy Timi mellett megbízható, tiszta szívű emberek legyenek.

„Csakis jót szeretnék az unokámnak. Azt mondják, mindenki addig él, míg dolga van e világon. Nos, én elég öreg vagyok, de még mindig itt vagyok, és nagyon úgy tűnik, még van teendőm!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget