Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.03.22.

Van már áramlopója Lajcsinak, úgy kapta, szabadulás után

Lajcsi szabadulása után szerepet vállalt a Hal a tortánban, ahol igazi börtönvacsorával kedveskedett vendégeinek. Akik végig a zenész áramlopási ügyén viccelõdtek. De a legerõsebb poén a házigazdáé volt.

Lagzi Lajcsi úgy döntött, megpróbálja viccesre venni a figurát, és némi humorral igyekezett élét venni annak a ténynek, hogy jelenleg is nyomozás folyik ellene abban az ügyben, melynek következtében előzetesbe került. Nem hagyott ki egyetlen börtönpoénra alkalmat adó helyzetet sem a Hal a tortán felvételén. 

Így eshetett meg az is, hogy a közelmúltban átkutatott érdi villában, a vacsoraasztal mellett díszhelyet kapott egy áramlopására eszkábált készülék is. Lajos állítása szerint egy ismeretlentől kapta ajándékba, közvetlenül a szabadulása után.

"Amikor kiengedtek az előzetesből, akkor kaptam. Azt mondták, hogy kár, hogy nem ezzel csináltam, mert így sosem derül ki."

Ez egy úgynevezett áramlopó, vagyis 'malac'. A börtön előtt adta valaki a kezembe, használatra alkalmatlan

- mondta a TV2 műsorban Lajcsi.

Az ELMÛ szóvivője szerint ez a tréfa kissé ízetlenre sikeredett a zenésztől. Ugyanis az ilyen szerkezeteknek sem a birtoklásuk, sem az előállításuk nem ütközik törvénybe. Vagyis Lajcsi mutatványa a műsorban lehetett akár tudatos hergelés is a hatóságok és a szolgáltató felé. Hiszen tudta, hogy tehetetlenek ebben az esetben.

"Furcsa joghézag feszül a kérdésben. A jogászaink valahogy úgy fogalmaztak, hogy egy kés megvétele és birtoklása még nem jelenti azt, hogy azzal valaki gyilkosságot fog elkövetni."

Tehát egy áramlopására alkalmas készüléket lehet fabrikálni és birtokolni is, csak használni nem.

"Az már  másik kérdés, hogy a fenti példához visszakanyarodjak, hogy amíg egy kés a gyilkosságon kívül számtalan egyéb és hasznos dologra használható, addig egy ilyen készülék semmi másra nem jó, csak és kizárólag áramlopására" - mondja dr. Boross Norbert szóvivő.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel