SZTÁRDZSÚSZ

Várandósan is gyúr a szexi magyar sztár

Ki mondta, hogy egy kismamának feltétlenül fel kell hagynia az aktív élettel?
  • Szerző: Buster

A világ második legszebb lányának is megválasztott Kulcsár Edina első gyermekét hordja a szíve alatt, de ez nem azt jelenti, hogy lazított volna korábbi életformáján, melynek mindig is szerves része volt az edzés. A gyönyörű kismama szerelmével, Csutival jár a konditerembe.

"Természetesen nem ugyanazt a tempót diktálom magamnak, mint mielőtt várandós lettem, de azért nem mondok e a sportról, hiszen egy kismamának is van levezetni való fölös energiája, sőt…

Persze egyeztettem az orvosommal is, aki szerint még jót is tesz az edzés, hiszen így felkészül a szervezetem a szülésre

- mondta a %%-nak Edina.

„A történethez persze az is hozzátartozik, hogy szeretünk együtt lenni Csutival és a közös edzés is amolyan lopott időnek számít”

- árulta el a kismama.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?