Létrehozva: 2017.11.11.

Váratlan bejelentés, veleszületett rendellenességéről vallott Tóth Gabi

Tizenkét évvel azután, hogy megismerte Tóth Gabit az ország, kiderült: egy vele született hangszalag rendellenességnek köszönheti a rekedtes orgánumát.

Tóth Gabit 2005-ben ismerhette meg az ország, egy évvel azután, hogy a nővére győztesként került ki a Megasztárból.

A fiatalabbik Tóth lány egyedi rekedtes hangjával azonnal elvarázsolta az egész országot. Bár a tehetségkutatóban a harmadik helyen végzett, elnyerte az év legjobb női előadója címet, és hatalmas karriert futott be. Népszerűsége pedig azóta is, immáron tizenkét éve töretlen. Tóth Gabi most, sok-sok évvel a médiában való felbukkanása után véletlenül kotyogta ki, minek is köszönheti sikerének titkát.

Nem záródnak a hangszálaim. Így születtem. Ettől rekedtes a hangom

– vallotta be végül Gabi.

A %RIPOST% által megkeresett szakember szerint ezt a fajta rendellenességet az orvostudomány hangszalagbénulásnak nevezi, ami Gabi esetében egy igazi ajándék az élettől.

Hogy miért, arról részletesen beszámol dr. Bense Tamás orvos a %RIPOST% napilap szombati számában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját