Létrehozva: 2019.10.18.

Váratlan fordulat: Így van most Bangó Margit súlyos beteg lánya

Az énekesnő életét először egy súlyos porckorongsérv keserítette meg, majd áprilisban a fogait kellett szétrobbantani. Marhacsontot ültettek a szájába.

Örömteli hírt osztott meg a Ripost-tal Bangó Marika, akinek az elmúlt két éve igazi tortúra volt.

Fotó: Facebook

Márciusban egy fájdalmas, kétórás gerincműtéten esett át, sokáig csak bottal tudott járni, és csak álmodott arról, hogy újra színpadra léphet. Áprilisban pedig valósággal szét kellett robbantani a fogait, marhacsontot ültettek a szájába. Az énekesnő úgy érezte, leszakad a feje és az evéssel is meggyűlt a baja.

Őszre viszont véget ért a kanosszajárás! Bár Marika a színpadra még nem tér vissza, egyre több tévéműsorba hívják.

„Szerencsére remekül vagyok, nagyon örülök, hogy lezárult ez a rémálomba illő időszak. A színpadra előreláthatóan jövő februárban térek vissza, de már most rengeteg novemberi tévéműsorba hívtak. Örülök, hogy a két év kihagyás ellenére sem felejtettek el” – mesélte vidáman Marika.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját