Létrehozva: 2016.03.01.

Váratlan tragédia: Elhunyt a népszerű magyar énekes

Szabó György Balázs múlt csütörtökön került kórházba, életét azonban már az orvosok sem tudták megmenteni. Hétfõn távozott az élõk sorából.

Szabó György Balázst nyár óta nem láthatták rajongói a színpadon, hiszen már akkor betegeskedett a zenész. Mégis mindenkit sokként ért a lesújtó hír, miszerint az Old Boys zenekar oszlopos tagja soha többé nem ragadhat mikrofont. Habár az orvosok mindent megtetettek, még mélyaltatásban sem tudták megmenteni az életét. Az énekes 71 éves korában, hétfőn szenderült örök nyugalomra – írta meg a Blikk.

Halálával pótolhatatlan űr keletkezett a zenekarban, hiszen már lassan negyven éve zenéltek együtt. A legendás énekes így írt korábban pályafutásáról.

Hamar kiderült, hogy mindenki jobban jár, ha inkább énekelek, hát így lettem énekes! 1964-ben fordult komolyra a dolog, akkor volt állandó helyünk, próbaterem, erősítő és kaptunk 50-150 forintot egy-egy fellépésért.

"Alapító tag vagyok az Old Boys-ban, döbbenetes, hogy közel negyven éve együtt zenélünk, rengeteg élménnyel lett színesebb az életem a külföldi turnékon. Remélem a siker, ami végig kísért bennünket, még sokáig velünk marad."

Búcsúztatójának még nincsen konkrét időpontja, arról később dönt családja és zenésztársai.

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget