Létrehozva: 2017.04.04.

Váratlan vallomást tett a népszerű magyar énekesnő

Közel fél éve fenekestül felfordult az élete, amikor világra hozta ikreit. Édesanyaként kemény idõszakon ment keresztül. Õszintén vallott érzéseirõl.

Baby Gabi 2016. szeptember 20-án hozta világra ikreit, Botondot és Bencét. Azóta fenekestül felfordult az élete. Nem is csoda: már egy csecsemő gondozása sem egyszerű, őt pedig egyszerre kettővel is megajándékozta a sors. Így állítva komoly kihívás elé az egész családot.

„Gyökerestül megváltozott az életünk: ketten voltunk a férjemmel, majd hirtelen négyen lettünk” – kezdte a %RIPOST%-nak az énekesnő, aki azt is elárulta, ikrei, Botond és Bence igazi mintababák.

„Alapvetően nagyon nyugodtak és kiegyensúlyozottak, de persze ők is tudnak sírni, ha nagyon éhesek vagy álmosak. Mindennek megvan az ideje: pontos napirend szerint élünk.

Az időpontokat pedig igyekszem betartani, a picik ugyanis rosszul viselik, ha felborul a rendszer

– mesélte Gabi, akinek rengeteg a teendője, de szerencsére a szerettei sokszor leveszik a terhet a válláról.

„Természetesen a férjem a legnagyobb segítségem, de az anyósom és a testvérem is mindenben támogatnak.”

Bár a szülés után számos kismamánál jelentkeznek különféle depressziós tünetek, Gabit szerencsére elkerülték az ehhez hasonló problémák.

Voltak nehezebb napjaim, amikor szorongtam, hogy mindent jól csinálok-e.

Szerintem nincs olyan édesanya, aki ne esne kétségbe emiatt. De 

a depresszió elkerült engem, és nem is hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a félelem.

Arra összpontosítottam, hogy minden a legnagyobb rendben legyen a gyerekekkel" - mondta Gabi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt