Létrehozva: 2021.07.21.

Horrorisztikus balesete után bizarr módon gyógyul Varga Viktor

Az énekes néhány héttel ezelőtt szenvedett súlyos lovasbalesetet, aminek következtében kórházba került. Most már otthon gyógyul, nem hagyományos módon.

Horrorisztikus balesete után már az otthonában lábadozik Varga Viktor. Az énekes a Nemzeti Vágtára készült, amikor leugrott egy megvadult lóról, ám az esés következtében kifordult és eltört a lába.

Műteni kellett, és bár Viktor nem szeret egy helyben ülni, most rákényszerítette az élet.

Varga Viktor különleges módszerrel gyógyul
Fotó: TV2

„A baleset előtt épp egy olyan klipet forgattunk le Tóth Andival, ami a határtalan szabadságról szól. Erre itt kötök ki az ágyban... Mindig a végletek uralkodnak az életemben” – mondta el a Tények Plusznak Varga Viktor.

Az énekes ráadásul azt is elárulta, hogy a baleset előtt már kapott jeleket azt illetően, hogy lassítania kellene.

„Először kitört a gördeszka alattam, széttört a kereke. Azt megúsztam. Aztán a kocsinak a kereke tört ki, azt is megúsztam, de a lóról leugorva sajnos a lábam volt az, ami kitört, azt már nem úsztam meg.”

Az énekes különleges módon, hangtálakkal próbálja felgyorsítani a gyógyulását.

„Szerintem le lehet rövidíteni ezt a hosszú folyamatot. Én egy hónapot szentelek ennek, és utána szeretném folytatni az életemet. Számomra is egy kísérlet, hogy ez működni fog-e” – mondta Viktor, aki megígérte, hogy ha az öngyógyítás ezen formája beválik, akkor azt feltétlenül megosztja majd a rajongóival is.

A Tények Plusz videóját itt tekintheted meg:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel