Létrehozva: 2020.01.08.

Varga Viktor meztelen lányokkal állít emléket Benkő Dánielnek

Varga Viktor ízléses erotikával tiszteleg Benkő Dániel emléke előtt.

Varga Viktor méltó módon szeretett volna megemlékezni a tavaly, december 16-án megboldogult barátjáról, ezért valami különlegeset alkotott. Dalt írt a lantművészhez, melyhez videoklipet is forgatott. Nem is akármilyet.

Fotó: Markovics Gábor

Meztelen lányok szerepelnek benne, miközben időről időre egy lant is feltűnik. A hangszer Dánielt szimbolizálja, a lányok pedig, a lantművész múzsáit, hiszen köztudott, hogy soha nem vetette meg a szépet. A gyönyörű lányok kerekded idomai bizonyára Dánielnek is tetszenének, hiszen rajongott a női testért. Festményein is gyakran, már-már zavarba ejtő módon örökítette meg a női nemi szerveket. Sokan kedvelték művészetét, de egy ember, Varga Viktor kifejezetten tudott azonosulni vele. Nem véletlen, hogy az extravagáns énekes és a világhírű lantművész jó barátságot ápolt, sőt mint kiderült, korábban közös dalon is dolgoztak. Dániel tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt már nem fejezték be a művet, ám Viktor nem hagyta annyiban a dolgot.

Fotó: Varga Viktor

„Amit évekkel ezelőtt közösen elkezdtünk én most befejeztem. A dallamot Dániel gitározta fel, én pedig, gépzenei körítést alkottam hozzá. Ezzel a zenével és a videoklippel szeretnék megemlékezni róla, mely a Requiem címet kapta” – jelentette ki Varga Viktor, akinek nyomós oka volt befejezni a dalt.

Fotó: Ripost

„Nagyon szerettem Dánielt. Tiszteltem a művészetéért, ő egy világhírű lantművész volt, amit sokan elfelejtettek. Sajnos az embereket egy idő után ne érdekli a művészet, ezért az alkotó feleslegestnek kezdi érezni magát. Ekkor fordul a média felé és megmutatja magát a meztelen valójában, ami általában provokatívnak tűnhet. Bár úgy gondolom, hogy ebben a világban már az őszinteség önmagában is provokatívnak számít” – magyarázta az énekes, aki jól tudja, új videójával is merészet alkotott, de ettől érzi eredetinek és igazinak.

Fotó: Varga Viktor

„A klip az én búcsúm Dánieltől. Meztelen lányok szerepelnek benne. Ahogy Dániel mondta mindig, csak a derű fontos az életben. De komolyan, mi a legfontosabb egy férfi számára? Az érzések és a nők, nők látványa. Minden a nőkért van: értük dolgozunk, értük akarunk jobbak lenni, belőlük merítünk és nekik adunk vissza mindent. A videó egy barokk kastélyban készült, elképzelésem szerint, Dániel egy hasonló helyre került, ahol pont olyan szépségek veszik körül, mint a videóban szereplő lányok. Körbeveszik és szeretik őt, mostantól örökre” – mondta kedves hangon Viktor, aki szeretné, ha a közönség nem csak a meztelenséget látná meg legújabb alkotásban, de észrevennék a művészettörténeti alkotások ihlette beállításokat is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek