Létrehozva: 2020.04.20.

Vége! Lehúzta a rolót Vajna Timi fánkozója: Ez az oka

Bár Vajna Tímea sógora, Visváder Tamás mindent megtett, hogy az özvegy távollétében is életben tartsa az ötödik kerületi fánkozót, a koronavírus-járvány azonban végleg betett az üzletnek.

Vajna Tímea sógora, Visváder Tamás egyszer már kihúzta a bajból a Mr. Funk-ot, ám most tehetetlenül kell végignéznie, hogy darabokra hullik felesége testvérének nagy álma. Amint a Ripost is beszámolt róla, az egykori filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna halála után óriási volt a pánik a fánkozóban. Timi a gyász közepette is mindent megtett, hogy megmentse a céget, hiába mondtak fel az alkalmazottak, és hiába szúrta hátba a menedzsmentje, akikben mindvégig megbízott. Akkor az özvegy a testvére, Palácsik Lilla férjét kérte fel, hogy tegyen rendet a káoszban. Visváder Tamás vállalta a rábízott feladatokat, az üzlet vezetését és sikerült a nullára felhoznia a korábban veszteséges boltot. Bár a férfi mindent megtett, hogy sikerre vigye az budapesti Arany János utcában lévő fánkozót, lapunk megtudta, április 19-én, vasárnap végleg bezártak.

Már össze is pakoltak az üzletben. Fotó: Ripost

„Úgy döntöttünk, hogy ezt az üzletet elhagyjuk. Timi mindenben támogat engem, ő bízott meg az üzlet bezárásával. Mindennap beszélünk, és minden lépést is megbeszélünk. Nem tagadom, ez a helyzet lelkileg megvisel minket, de én eljutottam arra a szintre, hogy elfogadom. Nem is tehetünk mást, hiszen rajtunk kívül álló dolgok miatt történt, ami történt. Tehetetlenek voltunk” – mondta el a Ripost-nak Tamás.

„Most már több, mint egy éve viszem a céget, szerencsére profiterős évünk volt. Jól működött, de a márciusi hónap olyannyira betett nekünk, hogy a forgalmunk nem az egytizedére, hanem az egyhuszadára esett vissza. Üres a belváros, senki nem jött be, a házhoz szállítást annyira nem kedvelték a vásárlóink. Emellé párosul, hogy lejárt a bérleti szerződésünk, a főbérlő pedig nem hajlandó kevesebb pénzért hosszabbítani” – magyarázta Tamás.

Lilla és Tamás mindenben Timi mellett állnak. Fotó: Ripost

„Ráadásul az én szerződésem is mostanában járna le, de az említett okok miatt Timivel arra jutottunk, hogy nem hosszabbítjuk meg. Szóval minden olyan jól ment, aztán jött ez a március” – folytatta szomorúan Timi sógora, aki hozzátette, hogy a kialakult helyzet miatt nemhogy a 3-4 millió forintos bérleti díjat, de a 16 millió forintos havi kiadást sem tudták fedezni.

Fotó: Ripost

Ezalatt az egy év alatt Visváder Tamás igazi családias hangulatot teremtett a cégnél, az alkalmazottak örömmel jártak be dolgozni, ezért is próbálja most kevésbé fájóvá tenni az elválást.

„Családias közeg voltunk, szerettük egymást, ezért sem engedjük el az alkalmazottaink kezét egyik pillanatról a másikra. Ebben a nehéz időszakban sem engedjük őket útnak úgy, hogy ne kapnának plusz egyhavi bért” – magyarázta Tamás, aki hozzátette, hogy a búcsú most nagy szívfájdalom mindkettejük számára. Pláne a tavaly nyári káosz után, amikor sikerült újra talpra állítaniuk a vállalkozást. Mindent megtettek, hogy továbbra is ínycsiklandó falatokkal lepjék meg itthoni és külföldi vásárlóikat is, most mégis búcsúzniuk kell.

Timi és Tamás fejében is még sok a megválaszolatlan kérdés: végleg vége, vagy ez csupán egy átmeneti időszak? Ők sem tudják, de bíznak abban, hogy egyszer a jövőben újra kinyithatják majd a fánkozó kapuit.

„Minden eszközt és gépet elraktározunk. Ha a jövőben úgy alakul, akkor valahol máshol, de újra kinyitunk” – zárta a beszélgetést bizakodva Tamás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni

SZTÁRDZSÚSZ

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család