Létrehozva: 2016.09.28.

Végre egy igazán jó hír Rékasi Károlyról!

A színészrõl jó ideje csak aggasztó hírek keringtek a sajtóban, melyek többsége légbõl kapott találgatásokra alapult. Az igazán jó hírt most õ maga közölte...

Rékasi Károlynak az utóbbi időben nem alakult jól a sorsa. Tavaly nyári súlyos motorbalesete óta nem épült föl, sőt a komplikációk sorozta miatt dolgozni sem tudott.

 

Ennek most vége!

"Sajnos sem a József Attila Színházban nem tudok dolgozni, sem pedig a stúdióban, ahol a Barátok köztöt forgatják. Már nem várhatom el, hogy alkalmazkodjanak hozzám. Kiszámíthatatlan helyzetek sorozata, amit nekem ez a helyzet produkál. Tudomásul kell vennem, hogy amikor majd helyreáll az egészségem és teljes erővel tudok megint a hadszíntérre lépni, akkor dolgozom majd színpadon.

De addig egy másik munkát kellett keresnem, és szerencsére a szinkronberkek befogadtak.

Ha az embernek van valamiféle megnyilvánulási helye, van munkája és alkalmazzák, akkor azt érzi, hogy rá még mindig szükség van, és lehet használni. Ez a tudat pedig hozzásegít a gyógyuláshoz”- magyarázta az AcNewsnak a színész, aki azon is elgondolkodott, hogy civil munkába kezdjen.

"Egyébként - a korábban leírtakkal ellentétben - semmi gondom nem lett volna, ha nem kapok szinkronmunkát. Egészen egyszerűen elmentem volna bármilyen más területre. Nem viccnek szánom azt a gondolatomat, hogy ha máshogy nem tudom fenntartani magamat, akkor elmegyek például árufeltöltőnek egy hipermarketbe, hiszen azt is emberek csinálják”- mondta a színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

A balszerencse bevonzása: így kerülheted el!

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott