Létrehozva: 2020.07.26.

Veszélyben lehet az élete Köllő Babettnek a mellei miatt

A színésznő még 2008-ban tetetett be implantátumokat, de azokat most egészségügyi okokból cserélni kell.

Köllő Babett hamarosan ismét kés alá fekszik, azonban egy aggodalomra okot adó hírről számolt be nemrég: a megelőző vizsgálatokon ugyanis valamiféle elváltozást találtak a jobb mellében – írja a Bors.

Fotó: Sulyok László

„Az orvos azt mondta, ha most nem lenne a műtét, azonnal mammográfiára küldene, hogy kiderüljön, mi állhat a háttérben. A műtét során ezt is megvizsgálják, mivel sok minden lehet” – nyilatkozta a színésznő, majd azt is hozzátette: lehet ez egy szilikondarab, de akár rosszindulatú elváltozás is, úgyhogy most azért kicsit aggódik.

Köllő Babett ennek kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy akinek szintén mellimplantátuma van, ne hanyagolja el a rendszeres vizsgálatokat, és tartsa szem előtt, hogy érdemes ezeket 10-12 évente cseréltetni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott