Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.01.03.

Zaklatója után nyomoztatott Klapka György

Fél évig alig tudott aludni Klapka György, mert kutyái ugatása miatt furcsa telefonhívásokat kapott.

Feljelenést is tett a rendőrségen, de még a híváslista alapján sem derült ki semmi érdemleges. Mary Zsuzsi volt férje nagyon békés típus, de egy idő után betelt nála a pohár.  Egy éjszakai telefonáló a zálogházas kutyáinak ugatása miatt hívogatta éjszakánként.

„A zaklatások annak ellenére sem szűntek meg, hogy a rendőrség nyomozást indított. Később pedig le is zárták az ügyet, mert nem találtak semmit a híváslistákon…” -  mondta a Lokál című újságnak Klapka György. „Úgy döntöttek, újra megpróbálják előkeríteni a zaklatót, hiszen továbbra sem állt le. A rendőrség azt mondta, hogy titkosított számról hívott, először ezért nem találtak semmit. Azt ugyan nem is sejtem, honnan tudhatta, hogy a kutyáim mikor ugatnak éjszaka... Volt, hogy csak sóhajtozott, volt, hogy bele sem szólt, néha recsegett a vonal, de olyan is előfordult, hogy káromkodások közepette szidta a kutyáimat. Persze a bemutatkozást mindig elmulasztotta.”

Klapka úr most már végre nyugodtam alszik, mert a rendőrség megtalálta a zaklatót, akik 10 ezer forint pénzbírságot kapott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel