Létrehozva: 2015.11.27.

Zöldségre cserélte a nőket Gesztesi Károly - Videó

Hat hete jelentette be a visszavonulását a médiától a színész, mert úgy érezte, hogy elfáradt. De más változás is van az életében. Az elmúlt idõszakban cölibátusba vonult, de végre jól érzi magát.

A színész visszavonulása óta most először nyilatkozott alkoholproblémáival kapcsolatban. Gesztesi Károly azért vállalta el a szereplést, mert Hajdú Pétert nemcsak riporterként ismeri, hanem barátként is.

A magyar bulvársajtó az elmúlt másfél hónapban azzal volt tele, hogy Gesztesi komoly alkoholproblémákkal küzd, ezért is mondta vissza rengeteg szerepét - de ezt a színész a Frizbiben cáfolta.

Az alkohol az én rabom, akkor iszok, amikor akarok. Soha nem voltak alkoholproblémáim. Azon kívül, hogy voltak folyosói pletykák, nem volt egy Kovács József, aki azt mondta, hogy én láttam a Gesztesit négykézláb mászni

- magyarázta Hajdú Péternek a színész, aki láthatóan kisimult az utóbbi időszakban.

Gesztesi azt is elmondta, hogy mind szakmailag, mind magánéletileg teljesen független, ezért azt csinál, amit csak akar, és erre volt szüksége. A pár héttel ezelőtti mélyrepülését eddigi életmódjának tudja be, amin most gyökeresen változtatott.

Arra jöttem rá, hogy nem lehet negyven évig egy órarend szerint élni. A hűtőmön eddig le volt írva az egész év összes előadása, napra pontosan.

Gesztesi azt mondta, hogy nemcsak a munkája volt percre pontosan meghatározva, hanem a pihenésre szánt ideje is. Most úgy döntött a színész, hogy ezt az "órarend szerinti" életet elsöpri. Valószínűleg emiatt történt az is, hogy több munkáját visszamondta, hisz így több szabadideje jut magára.

A színész hedonistának tartja magát, szereti nagykanállal falni az életet, de visszavonulása óta nem él semmilyen káros szenvedéllyel, és még étrendjén is változtatott.

Ha nagyon eszek, akkor nagyon. Ha nagyon iszok, akkor nagyon. De most például a zöldség, gyümölcs, edzés korszak van már 6 hete, mióta bejelentettem a cölibátust. Még nő téren is azt mondtam, hogy megpróbáljuk valameddig húzni azt is

- mesélte barátjának Gesztesi, akin látszik, hogy jót tett neki az életmódváltás.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban