Létrehozva: 2020.02.08.

Erre kell majd figyelnie Várkonyi Andreának Zsidró Tamás mellett

A műsorvezető és a sztárfodrász néhány hete alkotnak egy párt, és lehet, hogy ezúttal megtalálták egymás személyében az igaz szerelmet.

Kényszeresen ügyel a pontosságra Zsidró Tamás, és ezt megköveteli a partnerétől is. A sztárfodrász ki nem állhatja, ha a partnere nem készül el időre, ezt pedig a minap Szulák Andrea műsorában ki is fejtette.

Fotó: Ripost/ Markovics Gábor

„A cihelődős nőket egészen egyszerűen nem bírom. Azokat, akik nem tartják tiszteletben az időmet, és állandóan várni kell rájuk. Én mindig megtervezem a napomat, és ha valami programom, megbeszélésem, találkozóm van, akkor kínosan ügyelek arra, hogy időben odaérjek. Általában motorral szoktam közlekedni, ezzel is elkerülve a dugót, és azt, hogy késsek. Nem értem ezeket az embereket. Hogy miért nem tudják beosztani a saját idejüket. A fodrászszalonban is vannak olyan kollégáim, akik notóriusan késnek, de nyilván a legnagyobb szívás, amikor valaki ilyen emberrel él együtt. Nekem volt olyan párom, aki addig-addig tollászkodott, hogy már előre láttam, nem fog elkészülni, ezért otthagytam, és nélküle mentem a találkozóra. Ezt egyfajta nevelő szándékkal tettem, mert hiszem, hogy lehet tanulni az ilyen esetekből, mint ahogyan az illető is tette. Legközelebb már jobban odafigyelt erre” – mondta el a műsorban Zsidró, aki szerint könnyű vele együtt élni.

Nem követeli meg a rendet és azt, hogy az asszony a konyhában álljon egész nap, ezért Várkonyi Andrea szabad és független maradhat mellette.

„Nincsenek amúgy ilyen háklijaim. Egy tök jámbor csávó vagyok szerintem. Az együtt­élés sem nehéz velem. Úgymond egy ultra apuka vagyok. Főzök, mosok, takarítok. Nem adom parancsba senkinek, hogy patyolattisztaság és rend fogadjon, mire hazaérek, mert ezeket mind én csinálom. Ha kupi van, akkor saját magamat tudnám elővenni, de ugyebár ilyet nem teszek” – árulta el a Bors szerint a sztárfodrász.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott