LELKIZŐ

Tilla őszinte vallomása: Nem értem a koromat

Nem magával az öregedéssel van gondja, inkább csak azzal, hogy a lelke és a teste korántsem azonos ütemben idősödik.
  • Szerző: Buster

Till Attila ma ünnepli, vagyis csak ünnepelné születésnapját, de számára ez a nap egyáltalán nem örömteli. Nem hiúsági kérdés nála az idő múlása, csak egyszerűen értetlenül áll a tény előtt, hogy testi értelemben több van mögötte mint előtte, miközben a lelke jóval fiatalabb, mint a fizikai valója. Éppen ezért csak a szerettei és barátai iránt érzett tiszteletből fogadja a jókívánságokat, miközben alig várja, hogy eljöjjön a másnap és az élet visszakerüljön a normális kerékvágásba.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Fura ez az egész, és nem is szeretek róla beszélni. Tényleg nem hiúságból nem szeretem a születésnapomat. Csak szimplán nem értem ezt az egész folyamatot. Valahogy az emberi lélek egy ponton megáll az öregedésben, miközben a testünk nem teszi ugyanezt. Én valahol huszonnyolc és harminckét éves korom körül parkoltam le és egyelőre még nem is indult el onnan az éntudatom. Ehhez képest jön szembe velem ez a negyvenkilences szám, amitől egyszerűen hányom kell… Azt érzem, hogy semmi közöm hozzá és ez azért zavaró. Tulajdonképpen az életem második fele értetlenségben telik el, de szerintem ezzel majdnem mindenki így van” - kezdte lapunknak a TV2 emblematikus arca, aki bízik benne, hogy eljön az a pont, amikor a teste és a lelke kórban ismét találkozik.

Fotó: TV2

„Azt látom, hogy nemtől függetlenül az emberek számára a negyven és hatvan közötti időszak az, ami nehezen feldolgozható és hatvan-hetven felé elérkezik valamiféle megnyugvás, vagy beletörődés. Addigra szerintem, mindenki elér arra a pontra, ahonnan visszanézve már elégedett azzal, amit maga mögött hagyott. Abban bízom, hogy ez velem is így lesz…” - fejtette ki Tilla, aki először a negyvenedik születésnapján érezte, hogy eddig és ne tovább.

„A húszas-harmincas éveimben még vártam is a születésnapjaimat és mindig jó bulik is kerekedtek belőlük. Először a negyvenediken éreztem, hogy én ezt már nem akarom. Persze a család és a barátok ma is felköszöntenek, és jól is fog esni, de azért legyen már inkább holnap és egy újabb évig ne foglalkozunk az idő múlásával ha lehet”- zárta le a témát Till Attila, akinek azért innen is boldog születésnapot kívánunk! A harminckettediket…

Édesapja temetésén sírt utoljára

Till Attila egy nem rég adott interjújában beszélt arról, hogy bár alapvetően érzelmes típus, a sírás még akkor is nehezen megy neki, ha komoly lelki fájdalom éri. „Nagyon rég sírtam utoljára és nagyon nehezemre is esik. Azt hiszem apám volt ilyen típus, ha visszagondolok. Vannak bennem érzelmi elfojtások. Régen az alkohollal tudtam sírni”- mesélte a Te+Én című netes műsorban Tilla, aki utoljára édesapja temetésén könnyezett. „Apám búcsúztatóján a nővére volt az, aki katalizátorként működött. Elmesélte, hogy kiment a szüleikhez a temetőbe, mert el kellett nekik mondani, hogy az öcsi elment. Ennek a gondolatnak a misztériuma érintett meg annyira, hogy sírva fakadtam” - emlékezett könnyeit törölgetve Tilla.

 

És ezeket olvastad már?