Létrehozva: 2020.12.17.

Tóth Gabi és családja is elkapta a fertőzést, sírva mesélt róla

Nehéz időszakon van túl Tóth Gabi és családja. Az énekesnő is átesett a koronavíruson, a betegség fizikailag is meggyötörte, ám nagyobb fájdalmat okozott neki, hogy egyéves kislánya, Hannaróza és édesanyja, Erika is elkapta a fertőzést,

„Minket is elért a COVID, az egész család megfertőződött. Lelkileg nagyon megviselt, pláne az a része, hogy az egyéves kislányom még sosem volt beteg. Ez volt az első, hogy anyaként ezt megtapasztaltam, ráadásul akkor volt Hanni első születésnapja is, amit betegen ünnepeltünk. Nehéz volt” – mondta sírva Gabi a Családvarázs című internetes műsorban.

Az énekesnő és szerettei tartottak a koronavírustól, november végén teszteltették is magukat, Gabi megkönnyebbülten adta hírül közösségi oldalán, hogy negatív. A bajt mégsem tudták elkerülni.

– Hanni fertőződött meg legelőször. Rossz volt a kedve, étvágytalan, lázas volt, azt gondoltuk első körben, átlagos bababetegség. Két napra rá elmúlt a láza, majd újra felment, valószínűleg felülfertőződött, ezért antibiotikum kellett. Nagy érvágás volt ez, mert nem akartam ilyen erős gyógyszereket adni a kislányomnak, de az orvos mondta, hogy nem szabad kockáztatni, szükség van a kezelésekre – emlékezett vissza Gabi, aki férjével együtt még otthon is maszkot viselt, hiába. – Gáborom tünetmentesen vészelte át, valószínűleg el sem kapta, végig negatív teszteket produkált. Édesanyámat és engem döntött le a lábunkról.

Az énekesnő elmondta, a poklok poklát élte át a vírus miatt.

– Iszonyat izomfájdalommal, gyengeséggel, furcsa, eddig sosem érzett testi tünetekkel jelentkezett a betegség, Olyan volt, mintha egy forró vascsövet a gerincemre illesztettek voltak, és lángolnának belül a csontjaim... Ez nagyjából két napig tartott. Anyukám szédült, fájt a feje, égett a szeme. Mindkettőnknek elment az ízlelése és a szaglása, ez egyfajta furcsa szájízzel is járt, émelyegtünk napokig – mesélte az énekesnő, akit érzelmileg is megviselt a betegség időszaka, hiszen saját baja mellett lányáért és édesanyjáért is aggódott. – Nehéz éjszakáink voltak. Ez a betegség olyan, mint egy lidérc. Lelkileg és mentálisan volt nehéz, én a betegség alatt öt kilót fogytam – árulta el Gabi, aki azóta édesanyjával együtt legyőzte a vírust és mint mondja, küzdelmében a kislánya adta a legtöbb erőt. – Erőt adott, hogy el kell látni, neki jól kell lennie, nem is foglalkoztunk azzal, velünk mi van. Szóba sem jöhetett, hogy kidőljek, hogy ne tudjak felkelni, pedig volt olyan pont, amikor azt éreztem, nem tudok kikelni az ágyból. De tudtam, hogy Hanninak most nagyobb szüksége van rám, mint valaha.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot