Létrehozva: 2019.06.26.

Új tagokkal bővült az Irigy Hónaljmirigy

Különleges módon zárul A helyettesítõk elsõ szezonja, ugyanis a nézõknek egy fergeteges, speciális Irigy Hónaljmirigy koncertélményben lehet részük. A helyettesítõk, Bárdosi Sándor és Növényi Norbert jóvoltából a Sláger TV nézõi exkluzív betekintést nyerhetnek az IHM-es fiúk fellépésének kulisszái mögé a mûsor különkiadásában.

A két bolondos birkózó ismét nagy fába vágta a fejszéjét: ezúttal zenekari road-nak álltak, ráadásul nem is akármilyen zenekar mellé. Az Irigy Mirigyek nem kímélték a srácokat: nagyjából egy tonnányi felszerelést kellett kipakolniuk, összeszerelniük, majd elpakolniuk. A fellépés előtt Bárdosi Sándor és Növényi Norbert a fellépőkkel is lepacsiztak, akik lelkesen biztatták a srácokat.

„Majd a fellépő-ruhát felpróbálom előtte”

– poénkodott Bárdosi, akkor még nem is sejtve, milyen feladat vár rá a műsor különkiadásában. Az egyik számnál ugyanis Sipos Péter őt küldte fel maga helyett a színpadra – szoknyában és főkötőben – az asszonykórus tagjaként.

„Egyik szerepemet át tudtam adni Sanyinak, így volt időm a büfében lazítani”

– nevetett Peti.

„Nagyon viccesen és élvezetesen alakult az este, és ezzel együtt rendkívül megtisztelő is volt, hogy két ilyen neves sportoló vett részt a velünk való bohóckodásban” – tette hozzá, majd viccesen megjegyezte:

„Mi egy nagy család vagyunk… mivel ilyen erős fiúk, szívesen látnánk őket a csapatunkban!”  

Sanyi a forgatás után is ezerrel pörgött, és elárulta:

„Hatalmas buli volt velük lenni, bármikor szívesen visszamennék.”

A jelmezekkel Növényi is megismerkedett, bár ő csupán a kulisszák mögött: magára kapta Vazul néni ruháját, illetve pár perc erejéig göndör szőke fürtökkel gazdagította hajkoronáját. Norbi hatalmas lelkesedéssel mesélt a csapatról: „Amilyenek a színpadon, pont olyanok az életben is. Vidámak, szeretik az életet, odafigyelnek egymásra és másokra is. Már 29 éve szolgálják a közönséget szívből jövő lelkesedéssel, képesek megszólítani a 9 évestől kezdve a 90 évesig bárkit.”

Izgalomban és nevetésben nem lesz hiány: Sanyi fordítva szerelte össze a dobfelszerelést, majd bukfencet vetett a közönség szeme láttára, Norbi megdézsmálta a fellépőknek szánt pogácsát. Még egy – már használatba vett – mobilvécével is táncot lejtettek a srácok A helyettesítők csütörtöki adásában, melynek előzetese az alábbi linken tekinthető meg:

Vajon a két olimpikon közül melyiknek van jobb érzéke a zenéhez? Kiderül csütörtökön 20:00-kor a Sláger TV-n!

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai