Létrehozva: 2020.08.04.

„Valaki drogot tett az italomba és a vécébe cibált” – Szörnyű, ami a magyar szépségkirálynővel történt

Brutális bűncselekmény áldozatává válhatott a Magyarok Világszépe verseny udvarhölgye, Vascsák Kitti.

Egy borzalmas éjszaka megváltoztatta Vascsák Kitti életét! A Magyarok Világszépe verseny udvarhölgye már több mint egy éve harcol azért, hogy bebizonyítsa, egy miskolci diszkóban drogot tettek az italába, majd eszméletlen állapotban valószínűleg megerőszakolták. Kitti nem emlékszik semmire, a drog teljes filmszakadást okozott nála. Az ominózus éjszakán a fiatal lány a barátaival ment el szórakozni, azonban csak ő egyedül jutott be a szórakozóhelyre. A bárpultnál kortyolt egyet, onnantól viszont már semmire nem emlékszik.

Fotó: Instagram

„Hiába hívogattam, nem értem el. Hajnalban aztán egy autó fékezett a házunk előtt, majd kitámolygott belőle Kitti. Nem volt magánál, hallucinált, összevissza beszélt. A harisnyája szét volt szaggatva, a lába pedig vérzett, bugyi sem volt rajta. Tudtam, hogy valami szörnyűség történt vele, ő azonban nem tudta elmondani. Mivel húsvét volt, csak napokkal később tudtunk bemenni a rendőrségre feljelentést tenni” – idézte fel az édesanya, Vascsákné Szkiba Zita.

A fiatal lány és édesanyja is úgy érezték, a nyomozók nem hisznek nekik.

„Fenyegető üzeneteket kaptam, valaki a közösségi oldalon vérdíjat tűzött ki a fejemre, sőt, üzenetben elküldték a bugyim fényképét is. A diszkó vezetője egy üzenetben el is ismerte, hogy valaki drogot tett az italomba és a vécébe cibált. Mindent bemutattunk a rendőrségnek, de többször is lezárták az ügyet” – mondta elkeseredetten Kitti, aki hozzátette, hogy édesanyjával megfogadták, hogy addig küzdenek, amíg ki nem derül a teljes igazság.

„Az anyai szívem azt mondatja velem, bárcsak ne lenne igazunk, és ne történt volna semmi. A tények azonban azt mutatják, hogy a kislányom szörnyű dolgokon ment át aznap este” – mondta a Blikknek megtörten Kitti édesanyja.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Hihetetlen leárazás az egyik legnagyobb magyar boltban: egy forinttal akciózták le a túrót, néggyel a tejfölt – nincs rá magyarázat, mi történik

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet