Létrehozva: 2017.05.27.

Váratlan bejelentés: Újra összeállnak a legendás magyar zenekar tagjai

A 2013-ban végleg leköszönt együttes máig is aktívan muzsikáló két volt tagja gondolt egyet és csinál egy új formációt!

A négy éve végleg leköszönt Első Emelet együttes mai napig is aktívan zenélő két volt tagja, Patkó Béla Kiki és Berkes Gábor úgy döntött, hogy egy új formációval, az Emelet Projekt elnevezéssel állnak színpadra. A név hallatán arra gondolhatnánk, hogy a méltán ikonikus zenekarnak mondott EE dalait hallhatják azok, akik koncertjeikre látogatnak majd.

A retromuzsika.hu információi szerint nem áll messze a valóságtól az, aki így gondolja, hiszen a két előadó nem szeretné, ha elvesznének a dalok, de új értelmet kaptak, más  hangszerelésben és előadásban kerülnek színpadra. Az ötletet, Patkó Béla Kiki az elmúlt években adott önálló koncertjei adták, ugyanis

ezeken a koncerteken az átdolgozott EE dalok mellett, helyet kaptak Kiki régebbi és újabb szóló dalai is.

Így lesz ez most is, azzal a kivétellel, hogy nem kizárólag akusztikus, hanem nagykoncert hangszerelésben is.

Várjuk a fejleményeket, és éljenek tovább az Első Emelet dalok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai