Létrehozva: 2021.07.24.

Ez pusztító! Egy csokorban Varga Irén zenei rémtettei

Nem túlzás azt állítani, hogy a cikkünkben összeszedett, Vargai Irén által előadott dalok bármelyike alkalmas tömegpusztító fegyvernek.

A siker relatív: jól példázza ezt Varga Irén, aki kétségtelenül sajátos jelenség a közösségi médiában. Az önmagát énekesnőkét aposztrofáló, videóival meglepően sok kattintást elérő figura produkcióit látva sokan finoman szólva is meglepődnek, hiszen aki először találkozik vele a YouTube-on vagy a TikTokon, bizonyára nem arra számít, amit az arcába kap.

Fotó: YouTube

Hiszen egy ideig harsányan kacaghatunk rajta, majd idegesek lehetünk tőle, végül beletörődő apátiával szemlélhetjük, hiszen a hallásunkra már nem hagyakozhatunk. Az ugyanis visszafordíthatatlan károsodást szenved, vagy amolyan önvédelemből, önként megszűnik ellátni a funkcióját.

Igen, Varga Irénről, „művésznevén” Máhiáná Roszálloról van szó, aki alig pár hónap alatt lett híres és ment az agyunkra, és aki annak dacára is énekesnőként definiálja magát, hogy ilyen és ezekhez hasonló hangok törnek elő belőle.

Figyelem! Az alábbiakban bemutatott hang és képanyagok káros hatásaiért felelősséget nem vállalunk! Azok megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk!

 

Nincs kegyelem Jimmynek sem...

 

Az istennek sem találjuk az eredetit, de ez is megteszi!

 

És tudja fokozni...

 

Lehet, hogy Nótár Mary? De épp úgy lehet bármi más is...

 

És a végére egy tánccal fűszerezett klasszikus

Lehet ehhez bármit hozzáfűzni?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

„Kiköpött te” - Megmutatta kisfiát Kulcsár Edina, rengeteg beszólást kapott

vg.hu

Bejelentést tett a Lidl: közel 600 ezres fizetést és szállást is kínál a munkavállalóknak

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője