Létrehozva: 2015.06.10.

A Szelfi szereplője sötét titkáról rántotta le a leplet

20 évig élt drogokkal, a sorozat kezdete elõtt egy hónappal tette le a szereket. Családjával sem beszélt ez idõ alatt, azóta elhunyt édesapjától sem tudott elköszönni.

Terápiás eszköznek szánja Bérczesi Robi, a Hiperkarma zenésze az RTL2 hétfőn indult műsorát. A Szelfi egyik főszereplője ugyanis mindössze egy hónapja tiszta. A zenész 20 évig élt drogokkal, és most szeretne új életet kezdeni, de tudja, hogy ez nem egyszerű feladat.

Az elmúlt két évtizedben ugyanis családjától is elhidegült, nagyon lassan építi újra kapcsolatait.

„Az utolsó 10-12 évben a családommal minden kapcsolatot megszüntettem

– kezdi a történetét Bérczesi. „Nem is hívtam fel őket telefonon,

ők sem kerestek engem, egyáltalán nem beszéltünk

– vallja be a zenész, majd hozzáteszi: tavaly nyitni kezdett feléjük és azóta lépésről lépésre haladnak. „Minden figyelmemet szeretném a családom felé fordítani. Anyukámmal soha nem volt ilyen jó a kapcsolatom, és az öcsémmel is végre beszélek.” Mégsem kerek a történet, Robi édesapja ugyanis már nem él, így neki már nem bizonyíthat. „Van rá esélyem, hogy a családom többi tagjával bepótoljuk a sok-sok elvesztegetetett napot.” - tette hozzá a Szelfi szereplője.

Az RTLII videónapló-sorozatában Bérczesi további titkokat is elárul szerda este.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Végzetes tragédiába torkollott a német fiatal spanyolországi nyaralása az első napon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni