Létrehozva: 2015.06.15.

Nóci meglepő kijelentést tett botrányai után

Az ittas vezetés vádja alól felmentették Nócit, közokirat-hamisítás miatt felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Bár csontsovány, állítja, jól van, olyannyira, hogy életvezetési tanácsokat osztogat blogjában. Nekünk is adott párat, amikbõl összegyûjtöttük a 10 legjobbat.

A napokban Czifra Noémi beszámolt a RIPOST-nak arról, hogy kihasználja negatív reklámját, és a zenei világ közepébe jut egy Dj oldalán. A cél, hogy feldolgozzák egykori együttese, az E-mail slágerét. 

Nóci azonban nem csupán a zenével fogalalkozik. Azt kevesen tudják, hogy lélekápolásról blogot ír.  Ezt igyekszik naponta frissíteni és tanácsokkal látja el az olvasóit. Nekünk is elmondott párat, amelyek első hallomásra nagy közhelynek tűnhetnek, mégis nehéz őket megfogadni. Reszkess, Oravecz Nóra!

1. Határozd meg a külvilágodat!

Czifra Noémi szerint sokan túlságosan is a külső hatásoktól függenek, e szerint élik az életüket, pedig magukban kellene egy mindentől független világot létrehozni. A külvilág pedig idomulni fog ehhez.

2. Fogadd el, hogy az első tanács működni fog!

Ehhez nem igazán fűznénk magyarázatot, meg kell tanulni befolyásolni a saját világunkat, és el kell hinni, hogy sikerül.

3. Sosem tudom és jogom sincs megváltoztatni a másik embert. Nem fog sikerülni!

Ezt legfőképpen párkapcsolati tanácsként adta Nóci. Szerinte inkább egymást kell edzeni és kihívás elé állítani, mintsem azon küzdeni, hogy a másik megváltozzon.

4. Ha valaki keresztbe tesz neked, ne támadd! Általa tanulsz a legtöbbet saját magadról.

Nincs hozzáfűznivalónk, teljesen igaz, bár ember legyen a talpán, aki nem hergeli fel magát a felesleges akadályokon. De ezek szerint ezt is más szemmel kell nézzük... igyekszünk!

5. Ami ellen harcolsz, az fog legyőzni téged is!

Nóci azt mondja, ilyenkor energiával tápláljuk a legyőzni kívánt dolgot. Szembe kell nézni a félelmekkel, és akadályokkal. Elég nehéz, de üsse kő, próbálkozunk!

6. Minden szituációban fel kell tenni a kérdést, hogy mi szól rólam a történet egészében. Nem kell másra mutogatni.

Itt az ő volt a hülye, nem én elvét igyekszik elmagyarázni Nóci.

7. Minden szituációban elemezd magad!

Értjük!

8. Ismerd el, ha valamiben ügyes vagy, vagy jól oldottad meg a problémát.

Az önbecsülés ugyanis belülről jön, és nem környezetünktől kell elvárni, mert mindenki magával törődik.

9. Minden szituáció addig marad fenn, míg nem vonod le belőle a tanulságot.

Ne ess kétszer ugyanabba a hibába! Így is lefordíthatnánk ezt. Minden ismétlődő történetből tanulni kell és nem önsajnálatba burkolózva elkövetni ugyanazt.

10. Ha hatni akarok a jövőre, akkor minden pillanatot meg kell élni a jelenben és tanulni belőle, átgondolni, hogy mi miért van. Így kevésbé fogunk félni az ismeretlentől.

Nos, ezek Czifra Noémi legfőbb tanácsai és talán blogját is ezekkel durrantja majd be, persze mindent kicsit jobban kifejtve, mint mi. Mindenesetre figyelni fogjuk, ha már nem csak a kezdeti fázisban lesz és sorra pakolja ki a bölcsességeket. Hátha elcsípünk néhány izgalmas gondolatot....

 

 

 

 

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor öltönyben húzott partra egy szép dévért + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó