Létrehozva: 2015.09.13.

Tudtad, hogy ezek a celebek, mind pornósként kezdték?

A legtöbben képtelenek kilépni a felnõttfilmek árnyékából, de akad néhány híres példa, ami bizonyítja, hogy a pornó után is van élet.

Összeállításunkból kiderül, kik azok a magyar sztárok, akik a pornófilmezés után, tényleg a csúcsra jutottak. Mármint, egy másik szakmában.

Aleska Diamond

Vagyis teljes nevén Sáfrány Emese A pornózást egyik pillanatról a másikra a háta mögött hagyta, és milyen jól tette! Hiszen ma ő az egyik legsokoldalúbb magyar celeb. Önéletrajzi könyvével végleg sikerült lezárnia a múltját, de kapott már szerepet musicalben is. Sok tekintetben ma is a testéből él, hiszen modellként, illetve légtornászként is megcsodálhatjuk. De a tévé-showkban is gyakori vendég.

Krasznai Tünde

Az X-Faktor egykori sztárja már a tehetségkutató első perceiben elárulta, hogy ő bizony felnőttfilmezésből élt. Kíváncsiságból, és persze a pénz miatt vágott bele fiatalon a szexiparba, annak is  legkeményebb műfajaiban "próbálta" ki magát. De aztán szinte megváltásként jött az X-Faktor negyedik szériája, ahol  harmadik helyezést ért el. 

Cicciolina          

Staller Ilona Anna tizennyolc évesen került Olaszországba, ahol végül pornófilmesként híresült el. A 63 éves Cicciolina aztán gondolt egy nagyot: belevágott a politikába és az Olasz Köztársaság parlamenti képviselője lett. Ezen túl még énekesi babérokra is tört, televíziós műsorokban szerepelt, és írt néhány könyvet is. Mostanában, valószínűleg utoljára még visszatér a "kaptafához", újra egy  felnőttfilmmel ajándékozza meg rajongóit.

Michelle Wild

Avagy polgári nevén Vad Katalin feledtette talán a legjobban el a közönséggel, hogy hol és hogyan is kezdte. Két pornó Oscar-díjjal a háta mögött lett "egyszerű" színésznő, a Jóban Rosszban nővérkéjeként lopta be magát a nézők szívébe. Mióta otthagyta a sorozatot főállású édesanyaként teszi a dolgát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve