Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2015.10.10.

Földönkívülieket látott a dögös magyar sztár

Bíró Ica vonzódása a természetfeletti dolgok iránt korábban sem volt titok. De arról eddig még nem beszélt, hogy már látta is az idegeneket.

Bíró Ica volt már ünnepelt sztármanöken, kőkemény Metál Lady, lélekszépítő életmód-tanácsadó, de UFO-hívő még nem. A még mindig hibátlan alakkal rendelkező celebnő most először nyilatkozott arról, hogy már maga is látott földönkívülieket. Viszont mindeddig magában tartotta a különös megtapasztalás történetét, mert félt attól, hogy az emberek Pataky Attilához hasonlítják majd. Ebben mondjuk igaza lehet, de nézzük inkább, mi is történt:

Egy énekóráról mentem hazafelé a Rákóczi úton, amikor azt láttam, hogy megjelenik az égbolton egy nagyon fényes gömb, egy helyben áll, majd cikcakkozni kezd, aztán megint megáll, és így tovább. Nagyon érdekes volt.

Amikor hazaértem, bekapcsoltam a híradót, és ott már be is mondták, hogy ismeretlen eredetű valamit láttak a budaörsi repülőtér felett, ami nem hőlégballon volt, és nem is más, beazonosítható tárgy - mesélte Ica a Borsnak.

A 80-as évek legjobb magyar nőjével más természetfeletti jelenség is megesett már, de hogy micsoda, azt nem kívánta részletezni.

Van egyéb tapasztalásom is, de azért nem szeretnék erről beszélni, mert nem akarom, hogy bekategorizáljanak. Viszont nem lehetünk annyira naivak, hogy azt gondoljuk, egyedül élünk a világegyetemben. Nyitott vagyok a spirituális dolgokra, az univerzumban történő energiák befogadására, és hiszek abban, hogy nem csak az van, amit az öt érzékszervünkkel érzünk.

Bután nem fogadok el dolgokat, viszont olvasok ilyen témájú könyveket, és úgy gondolom, hogy ha a világ vezetői, ha a NASA beszél földönkívüli lényekről, akkor azoknak sincs sok szégyellnivalójuk, akik nincsenek magas pozícióban, viszont átélnek erre vonatkozó élményeket - összegezte Ica véleményét.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból