Létrehozva: 2015.10.17.

Milliárdos pasival hozták hírbe Tóth Gabit

Sebestyén Balázs mûsorában került az énekesnõ a célpontba, ahol azt állították, hogy õ is együtt volt Kedves Ferenccel, ezzel gyarapítva az üzletember híres exbarátnõinek számát.

Tóth Gabi és Zimány Linda között több a hasonlóság, mint gondolnák. Hiszen mindketten átestek már plasztikai beavatkozáson, sőt szerelmi életükben is van egy közös pont, Kedves Ferenc személyében - derült ki a Gyertek át szombat este! legutóbbi adásából.

Az RTL Klub műsorában ugyanis időrendbe kellett rakni a sikeres üzletember barátnőinek fényképét, akik között sokak meglepetésére, az anyaságról álmodozó Gabi is szerepelt. A Sztárban sztár szereplője azonban a Borsnak cáfolta a híresztelést.

Aki két hete látta a TV2 Összezárva Friderikusszal című mű­sorában a fotóalbumot, melynek kapcsán őszintén beszéltem a párkapcsolataimról, az tudhatja, eddig kivel kötöttem össze az életem.

Az énekesnő régi munkahelye ezek szerint alaptalanul hozta kínos helyzetbe az X-Faktor egykori mentorát. Bár tavaly tényleg többször szóba került a médiában, hogy intimebb viszonyt ápol Zimány Linda jelenlegi kedvesével.

origo.hu

Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi a fölösleges kilókról: "Legalább újra lett s*ggem"

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Anikó kiakadt: „Nem ez volt az első eset, hogy átvertek, becsaptak”

SZTÁRDZSÚSZ

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell