Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.01.27.

Összeférhetetlenség a Dalban? Lehet, hogy kizárják az egyik énekest

Fehérvári Gábor Alfréd dala körül gyûlnek a botrányfelhõk.Állítólag jogtalan elõnyhöz jutott.

Számos összeférhetetlenség és szabálytalanság történik A Dalban, vagy mindez rosszindulatú rágalmazás? Egy  a neve elhallgatását kérő stábtag szerint  Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie) jogtalan előnyhöz jutott, ezért ki is lehetne zárni a versenyből.

A legnagyobb esélyesnek tartott Freddie dala érdekes  kérdéseket vet fel, hiszen a nagy sikert arató Pioneer szerzője Szabó Zé, aki A Dal egyik zenei háttérembere, így folyamatosan egyeztet a zsűrivel, a döntéshozókkal. Azt is visszásnak tartja a kákán is csomót kereső stábtag, hogy az énekes dalának értékelésénél a zsűri többször méltatta a zeneszerzőt.

"Ráadásul a zsűriben csücsülő Zséda több dalának is Szabó Zé a szerzője!"

- tette hozzá a Blikknek.

Szabó Zé elmondta:

"Kizárólag olyan egyeztetéseken voltam jelen, ahol a rám tartozó kérdésekről esett szó. Semmilyen kreatív döntésben nem veszek részt, a zsűrivel nem is találkozom. Én is, ahogy az összes versenyző, először a próbákon látom a produkciókat."

A zeneszerző elképzelhetőnek tartja, hogy valamelyik versenyző menedzsmentje próbálja rossz színben feltüntetni a műsort. Úgy érzi erős dalt írt és szánalmasnak tartja, ha valaki csak így tudja felvenni vele a versenyt.

A Dal 2016 második elődöntője most szombaton lesz, a döntőre pedig február 27-én kerül sor.

 

origo.hu

Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten?

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zseniális trükk kotyogós kávéfőzőhöz: új dimenzióját élvezheted így a kávézásnak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria