Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.02.12.

Kislányt vár a Jóban Rosszban sztárja!

A népszerû sorozatban Elvira nõvért alakító Juhász Adrienn 15 hetes terhes. Az Aktív kamerái elõtt jelentette be a nagy hírt.

A Jóban Rosszban pletykás Elvira nővérét alakító Juhász Adrienn első kisbabáját várja. Szerelmével, Csabával - akivel 2 éve vannak együtt - régóta tervezték már a picit. Először össze szerettek volna házasodni ugyan, de egyikük sem bánja, hogy közbe szólt a gyerek.

Nem véletlenül várt azonban a nagy bejelentéssel Adrienn. Úgy gondolta, hogy az első három hónapot mindenképp megvárja, amíg ki nem derül, hogy egészséges-e a pici.

"15 hetes terhes vagyok. Szokták mondani, hogy ezt az első három hónapot azért érdemes megvárni, mert hogy a legtöbb vetélés olyankor történik."

Ha nem is babonából, de addig nem akartuk elárulni, amíg az összes vizsgálaton át nem esünk, hogy megtudjuk, hogy egészséges-e az a gyerek vagy nem

- mesélte a miskolci származású színésznő, majd hozzátette, hogy most már megvan minden orvosi lelet. Ezért döntöttek úgy, hogy eljött az ideje, hogy szélesebb körben is beszámoljanak az örömhírről.

Viszont a gyermekáldás miatt Elvira karaktere hamarosan eltűnik majd a képernyőről, és hogy visszatér-e, azt a kérdést a sorozat készítői nyitva hagyják.

origo.hu

Narancssárgára színeződött a Sajó

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

metropol.hu

Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

magyarnemzet.hu

Amerikai figyelmeztetés és irigykedés – így számolt be a nyugati sajtó a kínai elnök látogatásáról

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”