Létrehozva: 2016.04.16.

Elvesztette munkáját a népszerű sorozatsztár

Hét évad után véget ér A férjem védelmében címû tévésorozat, Julianna Margulies, a fõszereplõ nem kapott még új ajánlatot.

Nem lesz nyolcadik évada A férjem védelmében című tévésorozatnak, hiába követelik a rajongók.

A CBS Magyarországon is roppant népszerű jogi drámája idén tavasszal húzta le a rolót a 7. évad végén, ennek oka azonban nem a nézettséggel függ össze. A két alkotó, Robert és Michelle King jelezte a csatornának, hogy ők hét évadban gondolkodtak, nem akarják elrontani a sorozatot azzal, hogy tovább húzzák.

A CBS pedig elfogadta az érvelést. Ez egyet jelent azzal, hogy a főszereplő, a Vészhelyzet egykori sztárja, Julianna Margulies munkanélküli lesz.

Az egész stáb imádja a sorozatot. Az évek alatt úgy összeszokott a csapat, hogy szinte már családként működünk. Többek között ez a sikerének a titka. Sokat tanultam a karakteremtől, határozottabb és elnézőbb lettem. Rájöttem, hogy sokszor feleslegesen görcsölök dolgokon

– árulta el egy interjúban a színésznő, akinek kényszerpihenője aligha tart sokáig, mert a sorozatnak köszönhetően rendkívül keresett lett. 

origo.hu

Kamerák előtt omlott össze a TV2 sztárja

ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

vg.hu

Napelem: Kína már belefulladt, most Európa jön

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

mandiner.hu

Reuters: az Európai Unió nyíltan megfenyegette Magyarországot

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

lakaskultura.hu

A mosógépet nem a vízkő teszi tönkre: durva, mi okozza a bajt

ripost.hu

Teljes útzár: buszbaleset történt, ezekben a percekben is tart a mentés

ripost.hu

Tragédia történt az éjjel: meghalt a 37 éves színész

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Wolf Kati bevallotta: „Öregedni nagyon nem könnyű nőként”

SZTÁRDZSÚSZ

Itt telt be a pohár, Harryék végleg kiborították Katalin hercegnét

SZTÁRDZSÚSZ

Aurelio újra szabad: „Hat éve nem volt egy nyugodt éjszakám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kitálalt a Szex és New York dögös sztárja, ezért nem szereti a testét