Létrehozva: 2016.04.24.

Ilyen durván beszólt Ábel Anita Szabó Zsófinak

A Gyertek át szombat este tegnapi adásában a két színésznõ meccselt egymással. Csúnya vége lett.

Nem hiszünk a véletlenekben, de a szerkesztői gonoszságban annál inkább, ezért biztosak vagyunk benne, hogy nem véletlenül kellett Szabó Zsófinak felismernie az egyik játékban Berki Krisztiánt a Gyertek át szombat este című vetélkedőszerűségben.

Az egyik feladatban az volt a kérdés, hogy kinek van meg a megfelelője a képen látható állat valamijének. Ezúttal egy majmot mutattak hatalmas orral. Az első segítség után sem sikerült kitalálni, ezért Balázs másodikra már félreérthetetlenül utalt Berkire:

Ilyen meglátásai vannak, mégis a ránctalan heréivel került a címlapra

Ekkor Zsófi már azonnal nyomta is a gombot, majd hozzátette: "Jajj, Istenem, de nekem kell kimondanom? Berki Krisztián." A válasz persze jó volt, amikor mentek vissza helyükre Ábel Anita viccesen csak ennyit mondott:

Azért megnyugodtam, hogy nem nekem volt meg ez az orr. Bocs!

Amúgy ha valaki nem tudná, az egész azért érintette ilyen kellemetlenül Zsófit, mert korábban együtt járt Berkivel, de ahogy most is kiderült, ezeket az időket már legszívesebben elfelejtené.

origo.hu

Döbbenetes előtte-utána fotót mutatott a magát szörnyeteggé plasztikáztató ukrán modell - kép

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

life.hu

Megdöbbentő bejelentést tett Harry herceg a beteg Károly királlyal kapcsolatban

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

vg.hu

Mágneses vihar: Ausztriától Kínáig észlelték a sarki fényt – szombat este is érdemes lesz az égre nézni

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó