Létrehozva: 2016.05.13.

Freddie: Mi nem a szenzációhajhászásra játszunk

Freddie-nek minden esélye megvan rá, hogy az egekbe repítse Magyarországot szombat este. A teher nagy, de a szívtipró énekes mégis nyugodtan készül a döntõre.

Ha visszanézzük a keddi elődöntőbeli fellépést, láthatjuk, hogy Freddie megfőzte a közönséget, hiszen a tizennyolc dal egyike után sem volt olyan ováció, mint nála.

Talán ennek köszönhető, hogy az énekes egy csöppet sem ideges. Szombatig a pihenésre és a feltöltődésre koncentrál, hiszen nincs mit változtatni a Pioneer előadásmódján és színpadképén.

 

%RIPOST% Bejutottál az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Milyen érzés volt színpadra állni a telt házas arénában?

Freddie: Nagyon jó volt. Amikor a színpadra léptem, és magamba szívtam az atmoszférát, éreztem, hogy egymásra hangolódtunk a fiúkkal, utána pedig kitört belőlünk az energia. Az egész aréna vörösben úszott: bármerre néztem, a nézők pirosan világító LED-karkötős kezét láttam a magasban, hihetetlen érzés volt.

Nagyon egységesnek éreztem az egész előadásunkat. Utána végig arra vártam, hogy elérjünk a szavazás végéhez, és kimondják a nevünket. Annyira jól éreztem magam a színpadon, nem tudtam elképzelni, hogy ne jussunk tovább. Igazán nagy élmény volt, csak túl gyorsan eltelt ez a három perc.

%RIPOST% Hogy érzed, sikerült magadból a maximumot kihozni?

Freddie: Úgy érzem, hogy igen. Bízom benne, hogy az az egyszerűség, letisztultság és természetesség, ami a mi produkciónkban van, feltűnést fog kelteni, és sok ember tetszését elnyeri az, hogy mi kicsit máshogyan álltunk az Eurovíziós produkcióhoz. Nem a szenzációhajhászásra fektettük a hangsúlyt, hanem egy mély mondanivalójú és számunkra nagyon kedves dalt szeretnénk megismertetni a világgal, és a legtöbb emberhez úgy eljuttatni, hogy az megérintse őket.

%RIPOST% A szombati döntőre tervezel valamilyen változtatást?

Freddie: Vissza fogjuk nézni a produkciót, és meglátjuk, hogyan tudjuk még jobbá tenni. A közönségnek tetszett, amit csináltunk, és bízom benne, hogy egy ehhez hasonló teljesítmény már elég ahhoz, hogy nagyon szép helyezést érjünk el a döntőben, de természetesen az a célunk, hogy a lehető legtovább tökéletesítsük a dalt.

%RIPOST% Hogyan ünnepelted meg a továbbjutást?

Freddie: Szeretnék pihenni és feltöltődni, mert nagyon fontos a szombati verseny. Nemcsak miattam, hanem az ország miatt is. Nagyon örülnék, ha sikerülne olyan eredményt elérni, ami otthon is kivétel nélkül elégedettséget váltana ki az emberekben. Ezen fogunk dolgozni, és mindent megteszünk majd érte a színpadon.

origo.hu

Megmérgezték a TV2 párkeresőjének szereplőjét, szinte teljesen megvakult

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”