Létrehozva: 2016.05.17.

Pornóbotrányba keveredett az Eurovízió dobogós sztárja

A harmadik helyen végzett Sergey Lazarev múltjából elõkerült néhány fotó, melyek arról tanúskodnak, hogy felnõttfilmesként kereste a kenyerét.

Az oroszok szombat este óta őrjöngenek, amiért az Eurovíziós Dalfesztiválon az ukrán versenyző dala nyert, ami egyértelműen az orosz politika kritikája. De akad egy másik botrány is, amiben érintettek.

Az egyik fő esélyesnek kikiáltott, majd végül a harmadik helyet elhozó Sergey Lazarevről ugyanis előkerült néhány fotó, amik állítólag akkor készültek, amikor még pornózásból élt. Az erotikus képeken félreérthetetlen helyzetekben látható a pucér énekes.

A fotók létezéséről maga az orosz vezetés is tudott, és állítólag mindent megtettek az elmúlt hetekben, hogy eltüntessék őket. De nem jártak szerencsével, és a képek elárasztották az internetet az Eurovíziós döntőt követően.

Az orosz vezetés a botrány közepette azzal próbál védekezni, hogy a képek a nők elleni erőszakra hivatottak felhívni a figyelmet, és Sergey soha nem dolgozott felnőttfilmesként.

origo.hu

Egy gyilkosságban részt vevő sportolóval erősített a fociválogatott

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó

metropol.hu

„Röfögést hallottam egy bokorból” - sosem jönnél rá, hogy milyen állatok kószálnak Óbudán

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt