Létrehozva: 2016.07.01.

Gyászol Gesztesi Károly

A színész elvesztette egyik legnagyobb példaképét, aki inspirálta a karrierjében, és a sorsukban is több párhuzam volt.

Ahogyan oly sokakat, Gesztesi Károlyt is megrendítette Bud Spencer hétfői halála. Sőt, a teljesen új életet kezdő színészt még fájdalmasabban érinti olasz kollégája elvesztése, mint minket. Gesztesinek ugyanis Bud volt az egyik legnagyobb példaképe, akire sokáig hasonlítani is akart.

"Olyan szintű példakép volt számomra, hogy amikor először felvételiztem a színművészetire, szakállat növesztettem és meghíztam 110 kilóra. Bokszolni kezdtem, és kitaláltam, hogy én leszek a magyar Bud Spencer, de akkoriban ezt még nem értékelték annyira" - mesélte a Lokálnak a színész.

Spencer és Gesztesi életútja több ponton is összeforrt. Hiszen nemcsak azonos karrierutat jártak be, de Károly egyszer még szinkronizálhatta is kedvencét, a Blackie, a kalóz című filmben.

A színészi karrierjét vízilabdás múlt előzi meg, ahogy az enyémet is, úgyhogy az életünkben több párhuzam is felfedezhető. Végtelenül tiszteltem, szerettem és felnéztem rá, egy igazi idol volt ő nekem

- tette hozzá Gesztesi, akit nagyon megrendített a legenda távozása.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve