Létrehozva: 2016.08.19.

Veszélyben a terhes magyar énekesnő ikrei

Az énekesnõ a terhessége harminckettedik hetében jár, de nagyon oda kell figyelnie, mert a terhességi cukorbetegség õt és a babákat is veszélyezteti.

Már minden készen áll a kicsik érkezésre Baby Gabiéknál. A gyerekszoba berendezve, az apró ruhák élre hajtogatva, a plüssök a helyükön. Az énekesnő ikrei hamarosan megszületnek. A kismama azonban nehezen viseli az utolsó heteket.

Leginkább félig ülő helyzetben tudok csak pihenni, a szoptatós párnát pedig magam köré gyűröm. Nemrég sajnos kiderült, hogy terhességi cukorbetegségem van, ami számomra és a babák számára is nagy kockázatot jelent. A diabétesz ugyanis akár fejlődési rendellenességet is okozhat"

- mesélte aggódva Gabi a Bestnek.

Az énekesnő mindent megtesz annak érdekében, hogy semmi probléma ne legyen. Szigorúan követi az orvosa utasításait. Figyel az étkezésre, nem csak arra, hogy mit, arra is, hogy pontosan mikor eszik napközben.

Bár a kicsik érkezése októberre van kiírva, a kismama úgy érzi, kicsit korábban fognak érkezni. 

"Egyébként október elejére vagyok kiírva, de érzem, hogy egy picit korábban fogok szülni, ami ikerterhességnél teljesen normális. Mondanom sem kell, rettenetesen féltem attól, hogy a nyári hőségben ilyen óriási pocakkal vágok neki az utolsó trimeszternek. Tízpercenként le kell feküdnöm, annyira elfáradok. Már a bevásárlással sem próbálkozom."

origo.hu

Újabb fordulat a háborúban: letarolták az oroszok Ukrajnát

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

borsonline.hu

Most érkezett: Rettenetes buszbaleset történt, több diák meghalt

vg.hu

Együtt teáztak a First Lady-k: Peng Li-jüant lenyűgözte a herendi porcelán és a magyar hímzésminták

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi a fölösleges kilókról: "Legalább újra lett s*ggem"

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Anikó kiakadt: „Nem ez volt az első eset, hogy átvertek, becsaptak”

SZTÁRDZSÚSZ

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell