Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.09.07.

Családi dráma! Bűntudat gyötri Nyertes Zsuzsát

Súlyos lelkiismeret-furdalással kínlódik a népszerû színésznõ. Ezt tetõzi, hogy szakmailag sincsen a topon.

Nyertes Zsuzsa minden figyelmét lekötötte betegeskedő szüleinek ápolása. Volt, hogy lányával sem tudott foglalkozni. Nehéz időszakon megy keresztül.

„Belegondolni is borzalmas, hogy egyik napról a másikra elveszítheti az ember a szüleit. Ilyenkor elgondolkodunk, hogy valóban elég-e az az idő, amit a szeretteinknek szentelünk. Hiszen az idő nem áll meg.

Folyamatosan ellenünk dolgozik” – kezdte a %RIPOST%-nak Zsuzsa, aki teljesen összeomlott lelkileg, amiért semmi ideje nincs a lányára.

„Zsuzsóra is alig van időm. Mivel nem él velünk, amúgy is ritkán látom, de az elmúlt hetek történései miatt szinte egyáltalán nem találkoztunk.

Ez rettenetesen fájó pont nekem. Azt viszont nem tehetem meg, hogy emiatt lemondom a fellépéseimet. Sajnos mostanában nem úgy megy a szekér.

A népszerű művésznő lányát is rettenetesen megviselte nagyapja hirtelen megbetegedése. Zsuzsóban mégsem merült fel a gondolat, hogy elveszítheti papáját.

Szerencsére a lányom még nem találkozott a halállal. Nem tudja, milyen elviselhetetlen az az érzés, amikor el kell búcsúzni egy szerettedtől. Remélem, még sokáig nem fog találkozni az elmúlással.

origo.hu

Mutatjuk az ausztrálok nemzeti ételeit - nem biztos, hogy megkóstolná ezeket

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

vg.hu

Fordulat: mégis beengedhetik a magyarokat a Talgo vonatgyártóba

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria