Létrehozva: 2016.09.21.

Idén is dübörög a MikulásGyár!

Az esemény sajtótájékoztatóján száz lufi emelkedett a magasba, mélyszegénységben élõ gyermekek álmaival megtöltve.

Évente közel ötezer kézzel írt levelet és e-mailt kap a MikulásGyár. Emellett számos kívánság érkezik a Jövő Uniója Alapítvány által életre hívott Õrangyalok Ligájának postaládájába is. S bár a levelek nagy része mégis az év végén érkezik, idén már a nyár folyamán is több tucat kérést juttattak el a karitatív szervezethez. Ezért kezdték meg már szeptemberben megszervezni Közép-Európa egyik legnagyobb jótékonysági akcióját.

A MikulásGyár és az Õrangyalok Ligája szeptember 21-től hivatalosan is együttműködik, annak érdekében, hogy minél több gyermek álmát teljesíthessék.

„Azzal a céllal jöttünk ma itt össze, hogy megállapodást kössön két alapítvány, a MikulásGyár és a Jövő Uniója Alapítvány. Ennek apropója, hogy a Jövő Uniója Alapítvány közel egy éve kezdett el egy olyan a társadalmi felelősségvállalás jegyében elindított programot, aminek a fantázianeve Õrangyalok Ligája.

Célunk, hogy a hét –tizennégy éves mélyszegénységben élő gyermekek vágyait, valósítsuk meg. Segítsünk nekik álmaik elérésében

– kezdte a Jövő Uniója Alapítvány vezetője, Tardi Tamás Ákos az esemény sajtótájékoztatóján.

 Amikor felmerült a lehetőség az Õrangyalok Ligájával való együttműködésre, nem volt kérdés.

Közösen sokkal több élményt tudunk nyújtani a gyermekeknek” – fűzte az elmondottakhoz Zsolnai Endre, a MikulásGyár főszervezője.

Az esemény apropójaként száz lufit engedtek a magasba a hátrányos helyzetű gyermekek kívánságaival megtöltve. De az elkövetkezendő hetekben Alsóőrsről, Balatonfüredről, Miskolcról, Sárvárról és Visegrádról is küldhetőek lesznek az üzenetek a Mikulásnak.

A most levegőbe emelkedett kérések nagy része olyan álom, melynek megvalósítása nem pénz kérdése. Sok vidéki kisiskolás vágya, hogy ellátogathasson egy-egy fővárosi múzeumba, sétálhasson egyet a Duna parton, vagy találkozhasson a példaképeivel.

 

Ha te is segítenél, vagy akár önkéntesként dolgoznál a MikulásGyár következő eseményén, ne habozz felvenni velük a kapcsolatot!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát