Létrehozva: 2016.11.08.

Csoda! Felépült, és visszatérhet a legendás magyar énekes

Balázs Fecó nem volt jó bõrben az utóbbi idõben, hiszen két életmentõ szívmûtéten is át kellett esnie. Mára életmódot váltott, és visszatérhetett a színpadra.

Balázs Fecó fél év kihagyás után végre jó hírt kapott orvosaitól. Ha lassítania is kell a tempón, visszatérhet örök szerelméhez, a színpadhoz. Az énekes fél éven át volt kényszerpihenőn, és talán nem túlzás azt mondani, hogy a halál tornácáról táncolt vissza. Kétszer is megoperálták szívritmuszavar, majd koszorúér-probléma miatt...

"Az elmúlt fél évben komoly beavatkozásokon estem át. Először szívritmuszavar miatt kellett műtőasztalra feküdnöm, majd koszorúér-operációm volt.

Első körben három hónapot kellett pihennem, aztán rosszabbul lettem, előjött a szívritmuszavarom, és újabb három hónap várt rám otthon.

De összeszedtem magam, jól vagyok a bő­römben, főleg, mivel színpadra állhatok! Stuttgartban már adtam a minap egy templomkoncertet. Repülővel mentem, és olyan jól bírtam, mintha mi sem történt volna! Úgy érzem, kezdek visszatérni!"- nyilatkozta a Borsnak boldogan az énekes, aki persze rengeteg gyógyszert szed, hogy a javulás folytatódjon. "Rengeteg gyógyszert szedek, reggel ötöt, este kicsit többet, de jól vagyok, és ez a lényeg! Bizonyos időközönként át kell esnem vizsgálatokon, de ez ilyen beavatkozások után természetes dolog"- mondta Balázs Fecó.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka