Létrehozva: 2016.11.22.

Hatalmas sikere van a Sláger FM új műsorvezetőinek

A 80-as és 90-es évek zenéit játszó rádióban minden hétköznap reggel 6-tól 10-ig lesznek hallhatóak a Class FM volt mûsorvezetõi.

November 21-től Vágó Piros és Abaházi Csaba vezetik a 103.9 Sláger FM reggeli műsorát. Szerencsére a hallgatók kitörő örömmel fogadták a Sláger Reggel újdonsült házigazdáit.

„A hallgatók meglepődtek, de nagyon pozitívan reagáltak a két jól ismert műsorvezető debütálására a Sláger Reggelben.

Az SMS falunk összeomlott, annyi biztató, gratuláló üzenet érkezett.

Egy ideig Vágó Piros vette fel a telefonokat, de annyian hívták, hogy ezt a feladatot át kellett adnia, hogy a műsorvezetésre koncentrálhasson” - mondta Csikesz Erika, a 103.9 Sláger FM vezérigazgatója, aki hozzátette, a stúdióban vidáman telt a reggel.

"Nagyon jól esett, hogy a hallgatók így reagáltak.

Amúgy is feldobott állapotban voltunk, de így igazán jó hangulatban telt a reggel

– árulta el Vágó Piros.

A Class FM korábbi műsorvezetői a rádiót szintén elhagyó Sebestyén Balázst is felhívták az első adásban.

Az egykori kollégák oldott hangulatban beszélgettek és viccelődtek egymással.

Balázst az első Morning Show mentes reggeléről faggatták. Így a népszerű tévés nem is tagadta, hosszú idő óta most először indult kényelmesen és kellemesen a napja. Azt is hozzátette, noha szombat éjszaka óta csak online érhető el a Class FM, szóba sem jöhet a pihenés.

A komoly munka most indul csak el. Megnézzük, milyen lehetőségeink vannak. Körbenézünk és aztán döntünk.

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"