Létrehozva: 2016.11.07.

Váratlan fordulat: Till Attila érdekes tévéműsort kapott

Nem lesz teljesen új a produkció, Tilla Liptai Claudiát váltja, ráadásul nem idegen tõle ez a mûfaj sem.

Nemrég hozta világra kisfiát, Marcell Ádámot Liptai Claudia. Így minden bizonnyal jó ideig nem áll a kamerák elé. A népszerű Bumm! című műsor azonban folytatódik, hiszen mégsem maradhat házigazda nélkül. Aggodalomra azonban semmi ok, a csatorna máris megtalálta Claudia utódját, aki nem más, mint Till Attila.

A műsor megújult szabályokkal és még nagyobb, 20 millió forintos főnyereménnyel tér vissza a TV2 képernyőjére. A csapatoknak ezúttal is nyolc darab bombát kell hatástalanítaniuk, de a kvízshow szabályai megváltoztak.

A második évadban is négyfős csapatok igyekeznek a bombákat hatástalanítani, hogy minél nagyobb összeggel térhessenek haza. A csapatkapitány és a hozzá csatlakozó egy-egy játékos akkor gyűjthet csapatának pénzt, ha a rossz válaszokhoz tartozó drótokat elvágják. A megnyerhető összeg egyre nő, ahogy a bombákhoz tartozó válaszlehetőségek is.

A hetedik hatástalanított bomba után a játékosok megállhatnak, és hazavihetik az addig megnyert pénzösszeg negyedét. Mégis megéri kockáztatni, mert a nyolcadik bomba hatástalanítása után az addig gyűjtött összeg négyszeresével térhetnek haza.

Ráadásul az utolsó kérdésnél a csapat összes tagja együtt játszik. Rossz válasz esetén ezúttal is felrobban a bomba, a játékosokat pedig meglepetés érheti, mert ebben az évadban a bomba töltete nem csak színes por lehet.

A segítség is változik, ezúttal a csapatok a hetedik kérdésig egyszer kérhetik, hogy Tilla könnyítse meg a dolgukat, és vágja el az egyik rossz válaszhoz tartozó drótot.


„Mindig is szerettem a kvízjátékokat, nem idegen tőlem ez a műfaj, hiszen számos olyan műsorban dolgoztam korábban, amely tartalmazott kvízelemeket. A Bumm! egy nagyon jó formátum, egyszerű a szabályrendszere,

mégis izgalmas a felrobbanó bombáktól, amit magam is kipróbáltam, hogy tudjam, mit is kapnak arcukba a versenyzők

– mesélte Tilla, aki hozzátette, bravúros versenyzésre számít.

„Szeretem a páros műsorvezetést, de mivel két játékos is áll mellettem a bombánál, nem leszek egyedül.

Pörgős, izgalmas játékra számítok.

 

origo.hu

Békésen haladt a forgalom, aztán a semmiből leszállt az autók közé egy repülő - videó

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka